Hírek

Győztes hétvége

2010. április 04., 11:56

Hazai pályán nyert a Haladás, a Viktória és a Falco. A labdarúgók az Újpestet, a kosarasok a Pécset verték.

Győztes hétvége

Szombaton délután lépett pályára a Haladás az Újpest ellen. A tabellán elfoglalt helyezés alapján a fővárosiak voltak a mérkőzés esélyesei, de hazai pályán a Haladás mindig nagy veszélyt jelent az ellenfelekre, ráadásul az Újpest sincs kirobbanó formában. Az első félidő kemény küzdelmet hozott és egy újpesti kiállítást is a 35. percben. Gól a második félidő elején esett. Rögtön a fordulás után Nagy Gábor rúgta a találkozó első és mint kiderült egyetlen gólját. Az Újpest - 10 emberrel is - sokat támadott, voltak komoly egyenlítési lehetőségei is, de ez nem jött össze. Így egy értékes győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Haladás, amely 1:0 arányban megverte az Újpestet. A csapat 22 ponttal 14. a tabellán.  

Ugyancsak az Újpestet látta vendégül a Viktória FC. A lányok sem okoztak csalódást a szurkolóknak, bár jóval több gólt láthatott a közönség, mint a Haladás meccsen. A Viktória ugyanis kilenc góllal tömte ki a fővárosiak hálóját, akik mindössze egy gólt tudtak rúgni. A szombathelyi lányok ezzel a győzelemmel továbbra is ott loholnak a bajnokságot vezető MTK mögött, mindössze két ponttal lemaradva.

A sportrajongók örülhettek, hiszen a szombat este újabb sportcsemegét tartogatott számukra. A kosárlabda-bajnokság utolsó előtti fordulójában a Falco a Pécs gárdáját fogadta az Aréna Savariában. Ez volt a szombathelyiek utolsó alapszakasz mérkőzése, hiszen az utolsó fordulóban, a Debrecen visszalépése miatt nem lépnek pályára. Nikola Lazics tanítványai mindent megtettek, hogy győzelemmel búcsúzzanak a szombathelyi közönségtől. Nem ígérkezett ugyanakkor könnyű falatnak a pécsi gárda, ám a Falco a mérkőzés elejétől uralta a találkozót, és végül magabiztosan 112: 80-ra legyőzte a találkozóhoz csak asszisztáló baranyai gárdát. A Falcoban Kálmán 20, Fraizer 30, Pankár 10, Dies 19, Wilson 21 ponttal járult hozzá a győzelemhez, míg pécsi oldalon Eilingsfeld 16, Helbich 21 ponttal voltak a legeredményesebb játékosok. Ezzel a győzelemmel a Falco 6. a tabellán.