Újévi Operett Gála
Szennyvíztisztítás Vasivíz
Csapvíz Vasivíz 261022

Hírek

Novemberben is bőséges a civil szervezetek programkínálata

2026. november 03., 13:46
Amatőrszínházi premier, kézműves szakkörök, tradicionális japán zenei koncert, teljesítménytúra és figyelemfelhívó kampány a nők elleni erőszak visszaszorításáért- novemberben is bőséges a civil szervezetek programkínálata. A hagyományoknak megfelelően sajtóreggelin ismertették a részleteket.
Novemberben is bőséges a civil szervezetek programkínálata

Késő őszi teljesítménytúrát szervez a Vasi Vándorok Sportegyesület november 7-én. Az oladi plébániáról startolva 10, 20 és 30 kilométert lehet teljesíteni, a Szent Márton-templom előtti térről pedig 5 km-es városi séta indul.
Nagyszínpadi premierre készül az idén 50 éves Ferrum Színházi Társulás: november 13-án 19 órai kezdettel az MMIK-ban mutatják be Örkény István Kulcskeresők című groteszk drámáját. A forgatókönyvet Török Gábor írta, a rendező Meskó Krisztián.

Meskó Krisztián - rendező, elnök, Ferrum Színházi Társulás
"Örkény műve egyszer már ott volt a pakliban, akkor mást választottunk, de most a jubileumi évben Örkényt fogunk játszani, akinek a világa, művészete nagyon közel áll hozzánk."

Kézműves szakköröket hirdet a Katolikus Lányok és Asszonyok Szövetsége az MMIK-ban. November 7-től a makraméval, 28-tól a quilling nevű papírsodrási technikával lehet megismerkedni, az érdeklődők egyedi dekorációkat készíthetnek, kezdőket és haladókat is várnak. Emlékpadot szeretnének állítani Monspart Sarolta tiszteletére a Csónakázó-tónál, ehhez gyűjt adományokat a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány. A nagyszerű tájfutó halálának hetedik évfordulójára időzítenék az átadót jövő áprilisban.

Pados Györgyi - programkoordinátor, Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány
"Csónakázó-tónál a parkírozónál lesz olyan látható helyen, ahol mindenki meglátja, aki futni vagy sétálni készül, és olyan rendezvényt csinálunk, amire érdemes odafigyelni."

Az alapítvány helyi csoportja egyébként többféle módon is igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmódra: kirándulásokat, közös gyaloglásokat, örömtáncot is tartanak. 275 ezer nő él ma Magyarországon bántalmazó kapcsolatban, és évente 50-en halnak erőszakos halált. November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja - a Soroptimist International Club Szombathelyi Egyesülete idén is figyelemfelhívó kampányt szervez: narancssárga szövettel vonják be a Savaria mozi árkád oszlopait, az aulában pedig néma tanúkat sorakoztatnak fel.

Varga Katalin - tag, Soroptimist International Club Szombathelyi Egyesülete
"Kiállítunk 8 darab női sziluettet, amire rá fogjuk írni, hogy az adott hölgy mikor és minek az áldozata lett."

December elsején 19 órai kezdettel tradicionális japán kamarazenei koncertnek ad helyet a Bartók-terem. A Doppelmond Sogetsusha tagjai Budapest mellett csak Szombathelyen lépnek fel. Ősi japán hangszereket - félcső alakú citerát és bambuszfuvolát - szólaltatnak meg.

Gaál Krisztina - programkoordinátor, Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathely
"A formáció repertoárja sokszínű, a tradicionális művektől a kortárs zenén át egészen a világ különböző részein élő zeneszerzők új műveiig terjed. Koncertjükön tradicionális japán hangszerekkel találkozhatunk, és spirituális zenében merülhetünk el."

Új résztvevőként mutatkozott be a civil sajtóreggelin a celldömölki Elvisszük az Élményt Egyesület. Flórián Györgyné elnök elmondta, igyekeznek minél több óvodába, iskolába, gyermekotthonba eljuttatni tematikus foglalkozásaikat - az utazó KRESZ parkot, a 60 darabos népi fajáték-kínálatot, és a környezetvédelmet népszerűsítő programot. Januártól pedig elindul az Okos Bagoly kalandjai fantázianevű foglalkozás, amely tudományról, viselkedésről, mindennapi hasznosságokról tanít játékos formában. Az ország több városában jártak már, hátrányos helyzetű térségekben is, a közeljövőben 15 vasi óvodát keresnek fel. Tevékenységükhöz támogatókat várnak.

Szennyvíztisztítás Vasivíz
Csapvíz Vasivíz