Hírek

Németh Pál Emlékverseny

2013. június 20., 20:28

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is kalapácsvető-versennyel tisztelgett a Dobó SE a 2009-ben elhunyt mesteredző, Németh Pál emléke előtt. A viadalon a  legnagyobb dobást  az olimpiai bajnok Pars Krisztián hajtotta végre: kereken 91 méterre hajította a 6 kilós szert.

Németh Pál Emlékverseny

Ahogy az már szokásosnak mondható, a Dobó SE ismét egy páros kalapácsvető viadallal emlékezett Németh Pálra. Az erőpróbán 9 duó lépett dobókörbe, mindegyik tandemben egy férfi illetve egy női sportolóval. Az indulók között ott volt  Pars Krisztián is, aki versenyen kívül próbálkozott meg egyéni csúcsa megdöntésével.

Pars Krisztián kalapácsvető, Dobó SE
“Sajnos az elmúlt években folyamán amikor megrendezték a Német Pál emléknapot, nem tudtam részt venni rajtuk. Nagyon sok versenymeghívásom volt és azoknak kellett eleget tennem.  Most pont úgy alakult, hogy itthon vagyok, éppen holnap utazom a csapat Európa-kupára.”

A Dobó SE olimpiai bajnokának  végül is sikerült elérnie célját, ugyanis a 6 kilogrammos szerrel  kereken 91 métert ért el, ami számára új egyéni csúcsot jelentett. A népes közönségnek pedig egy hatalmas élményt, ugyanis ekkora dobást bizony még a szakemberek is csak ritkán látnak. Remélhetőleg Németh Pál isfigyelemmel kísérte az égi tribűnről  tanítványa remeklését.

Németh Zsolt vezetőedző, Dobó SE
“Nekünk amúgy is minden nap eszünkbe jut édesapám, de ez egy különleges nap. Ilyenkor összegyűlnek a barátok, a volt és a jelenlegi versenyzők és egy nappal édesapám emléke előtt adózunk.  Bízom benne, hogy ezek az eredmények, amik a mai nap születtek, ezeket föntről ő is látta és elégedett azzal, ami most itt folyik.”

A versenyen nem csak Pars Krisztián tett ki magáért, hanem a páros viadal résztvevői is határozottan jól szerepeltek. A színvonalas csatából végül a Horváth Bálint-Nikola Lomnicka duó került ki győztesen, azaz ők nyerték a különleges erőpróbát.