
Gőzerővel készül Szombathely a 25. Savaria Karneválra. A Thököly utcában már a helyükre kerültek a zászlók és a dekorációk, a belvárosban pedig egyre több jel utal arra: egy nap és kezdődik a vasárnapig tartó jubileumi rendezvény. Behajtani már csak engedéllyel lehet a városközpontba. A Fő téri nagyszínpad teljes pompájában várja a közönséget. A Gayer parkban a gyerekek kalandparkját építik, bódék és standok már állnak. Az Öreg Város vásárában minden eddiginél több kitelepülő, vásározó és melegkonyhás fogadja majd az arrajárókat. Új színpad is épült, a lelátók pedig a szokásos helyeken várják a közönséget a felvonulás útvonala mellett. Sokan évek óta visszatérő árusítói a karneválnak.
Gombos János - Paulus Borház
- Remélem, hogy nem csorbítjuk a hírnevét ennek a fesztiválnak a bor képviseletével. Igaz, hogy most már lassan évtizedes múltra tekint vissza, hogy idejárunk és eddig meg voltunk elégedve a rendezvénnyel.
A szervezők idén is sok látogatóra számítanak, köztük külföldi vendégekre és olyan visszatérőkre, akik évről évre kíváncsiak arra, mit tartogat a karnevál. A jubileumtól a közönség is nagy dobást vár.
Tasnádi Ernő
- Ki fogok jönni, részt veszek benne, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. A felvonulás viszonylag mindig tetszik, az egy jó dolog. Azon kívül most mit mondjak a butikok drágák - ezt is el merem mondani, minden szinten. Mást nem tudok ezzel kapcsolatban elmondani, de jó, ha van. Ez tény és való. Ezt elmondom, mert ez egy jó kis esemény a városnak.
Csütörtök délutántól már kulturális programok is színesítik forgatagot. A hivatalos nyitóceremónia 18 óra 45 perckor kezdődik a Fő téri Forum Színpadnál, ezt követően az Anima Sound System és a Savaria Szimfonikus Zenekar közös koncertje következik. Addig azonban még dolgoznak a háttérben, hogy mire megérkeznek a karneválozók, minden a helyére kerüljön.




























