MNB - 2
MNB

Hírek

M86 - Hétfőtől felüljárón halad a forgalom az épülő út fölött

2013. augusztus 29., 19:48

A gépkocsival közlekedőket fokozott figyelemre és óvatosságra kérik. A tervezett ütemben halad egyébként a 86-os fejlesztése. A tervek szerint a vártnál korábban befejeződhet az útépítés.

M86 - Hétfőtől felüljárón halad a forgalom az épülő út fölött

Épül a 86-os út új szakasza Szombathely és Vát között. Egymás mellett a régi és az új 86-os a megyeszékhelyre bevezető szakaszon. Zanatnál szeptember 2-tól forgalmi rend változás lép életbe.

Kovács Ferenc, megyei útügyi biztos
Ahol a régi 86-os utat gyakorlatilag átvezetik az új, épülő 86-os felett és Zanatnál visszacsatlakozik erre a nyomvonalra ahol most is beér Szombathelyre. Ennek két szempontból van jelentőssége. Egyik, hogy az építkezést zavartalanul tud folytatódni. Illetve nem Zanatra viszi be a nagy forgalmat hanem a most aszfaltozás alatt lévő új szakaszon fog a forgalom Szombathelyre megérkezni.

Várhatóan sebességkorlátozást is bevezetnek. Az elterelés az építés ideje alatt érvényben marad.  Zanatra az új szakaszról is be lehet majd hajtani, de a teherautók számára súlykorlátozást vezetnek be.

A vépi bekötőszakasznál a földmunkákon már túl vannak. A felüljáró híd szerkezetileg kész, most a betonozása zajlik.  A Vát-Szombathely szakaszon több helyen is befejeződött a betonozás, most az aszfaltozás, a padkák megerősítése, kerítések kiépítése van soron. A tervek szerint 2014 július 1-től állna a forgalom rendelkezésére a szakasz, de akár korábban is sor kerülhet erre.

A Szeleste-Hegyfalu közötti szakasz építésére a közbeszerzési eljárás lezajlott. Remény van arra, hogy ősszel elkezdődhet a kivitelezés.