Hírek

Közgyűlés után

2010. április 09., 12:31

A hetente megismételt és eredmény nélkül végződő közgyűlések utáni sajtótájékoztatók egyre kevésbé keltik fel a média érdeklődését. A pénteki tájékoztatón csupán a Szombathelyi Televízió képviseltette magát, sok újdonsággal sem a város, sem a pártok képviselői nem tudtak szolgálni.

Közgyűlés után


Ipkovich György polgármester elmondta, sajnálja, hogy bár megtárgyalták, politikai oldaltól függetlenül mégsem támogatták a képviselők az oladi platóra vezető út megépítését, valószínűleg a tulajdonosok közötti viták miatt.

Németh Kálmán alpolgármester példátlannak tartja, hogy egy 100%-ban önkormányzati tulajdonú cégnek, a SZOVA Zrt-nek egy  frakcióvezető ad utasításokat a város közterületeinek és parkjainak fenntartása ügyében. Szerinte nincsenek számítások arra, hogy ezt a munkát, amelyet jelenleg a Prenor és a Bokorpark Kft. végez, a SZOVA kisebb költséggel és megfelelő minőségben látná el.

Nemény András, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy szívesen vesznek részt minden olyan vizsgálatban, amely tiszta képet adhat a városban történtekről. Szerinte a Fidesz megszegte a demokrácia szabályait, amikor az általuk javasolt témákban, a 8 millió forint alatti kifizetések és a bérlakás felújítások ügyében nem járultak hozzá bizottságok felállításához. 

Molnár Miklós, a Pro Savaria képviselője elmondta, hogy a 2002 óta megkötött polgármesteri szakértői szerződések felülvizsgálatára alakult bizottság már megkezdte a munkáját. Bekérték az elmúlt nyolc évben született dokumentumokat, hogy ezek alapján képet kaphassanak az összes szerződésről. Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy nem szolgálhat személyi érdekeket a város zöldterületeinek rendben tartása. Ezért meg kell vizsgálni, hogy a SZOVA Zrt., amely alvállalkozóként most is részt vállal ebből a feladatból, olcsóbban és hatékonyabban tudná-e elvégezni ezt a munkát.