Hírek

Kőbe zárt szenvedély

2012. május 22., 18:01

Elizabeth Merei szombathelyi származású kanadai szobrászművész kiállítása az Iseumban.

Kőbe zárt szenvedély
Óriási érdeklődés kísérte a megnyitót. A közönség soraiban ott voltak egykori osztálytársai, szomszédai, ismerősei, sporttársai. Sokan ismerték szüleit, Schönfeld Tivadart és Günsberger Ellát, valamint őt magát Schönfeld Márta Erzsébetet, becenevén Söcit is, aki most művészként tért vissza Szombathelyre. A megnyitón egykori osztályfőnöke, Bariska István idézte fel a régi emlékeket.
 
"Ennek az osztálynak az emlékezetében Söci úgy marad meg, hogy - érdekes módon a sikerei ellenére - ugyanolyan szerény maradt, mint amilyen volt."
 
Már az iskolában kitűnt, milyen ügyes keze van. Mégis csak később, Kanadában vált igazi művésszé. A kőhöz való vonzódása a római romok hatására alkult ki.
 
Bizonyíték erre, hogy a tárlat központi eleme Isis portréja, amelyet a művésznő 1988-ban formált meg. A bemutatón látható 18 szobor mindegyike gondosan kiválasztott, nemes anyagból készült.
 
A szobrok női arcokat, alakokat ábrázolnak, ez Elizabeth Merei legkedvesebb témája. Első alkotása is egy női akt volt. Munkáiban egyszerre látjuk a természet alkotta anyagot és a művész keze nyomát.
 
Elizabeth Mereinek még soha nem volt önálló kiállítása Európában, így Magyarországon sem. A mostani tárlat közel egy éves szervezőmunka eredménye, amelyben kulcsszerepe volt televíziónk munkatársának Sugár Juditnak. A művésznő meghatódva és boldogan mondott köszönetet azért, hogy álma valóra vált, és az Iseumban mutathatja be műveit. A tárlat július 19-ig látogatható.