Hírek

Kikapott a magyar női futballválogatott a szombathelyi EB selejtezőn

2012. június 21., 17:15

A magyar női labdarúgó-válogatott Szombathelyen 3:1 arányú vereséget szenvedett Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Belgium csapatától. A Viktória-Trend Optika FC gárdájából Tálosi Szabina kezdőként, Sipos Lilla csereként lépett pályára.

Kikapott a magyar női futballválogatott a szombathelyi EB selejtezőn

Határozottan jó iramban kezdte az Európa-bajnoki selejtező csoport harmadik helyén álló belga, valamint az ötödik pozíciót elfoglaló magyar csapat a mérkőzést. Ennek köszönhetően már a 13. percben megszületett a találkozó első gólja: mintaszerű vendég támadás végén Mermans maradt teljesen tisztán és 12 méterről biztosan lőtt a jobb alsó sarokba. A magyar együttesnek nem sokkal később sikerült egyenlítenie: Smuczer remek átadásának köszönhetően  Dombai-Nagy került ziccerbe és némi forgolódás után biztosan helyezett a kapuba. Az első félóra végén a belgák még a kapufát is eltalálták, ám több gól már nem született az első félidőben, így 1:1-es állásnál vonulhattak a küzdő felek a szünetre. Térfélcsere után folytatódott a férfias küzdelem a pályán, amiből a németalföldiek jöttek ki jobban. A 65. percben egy jobb oldali szögletet követően Cayman előbb a kapufára fejelte a labdát, majd a kipattanót már a hálóba továbbította. A 76. minutumban Wiard 16 méterről a keresztlécet találta telibe, ám a duplázásnál már ő sem hibázott. Belgium válogatottja végül 3:1 arányban teljesen megérdemelten nyerte meg a szombathelyi találkozót.

Kiss László szövetségi kapitány, magyar válogatott
Kaptunk egy jobb ellenfelet ezen a mérkőzésen, mint amit mi tudtunk játszani. Sajnos az ellenfél ezt realizálta. Ez egy utálatos dolog - nem tudom másképpen kifejezni-, mikor az ellenfél kicsit jobb és ezt biztosan meg is nyeri. Azt lehet mondani, hogy az egész mérkőzésen inkább felvillanásaink voltak.

A  mérkőzést óriási hőségben, több mint 30 fokban  játszották a csapatok. A magyar válogatottban két szombathelyi játékos lépett pályára: Tálosi Szabina kezdőként, míg Sipos Lilla csereként.

Tálosi Szabina labdarúgó, magyar válogatott
Igazából erre mondják azt, hogy nekünk is meleg volt, de a belgáknak is meleg volt. Én azt gondolom, hogy ez a meccs itthon meg lehetett volna. Pont azt beszéltük az öltözőben is, hogy kint is megvolt az esélyünk, bár ott nem volt ennyire meleg. Én azt gondolom, hogy ha ezen a meccsen elhozzuk a 3 pontot, akkor a belgák nem szólhatnak semmit.

A magyar válogatott vereségének köszönhetően már biztosan az ötödik helyen végez a hat csapatos selejtező csoportban. Kiss László szövetségi kapitány együttese ősszel a bolgárokkal játszik még.