Hírek

Kevesebb bevétellel számolhat a város

2010. szeptember 17., 14:53
A ciklus utolsó ülését tartotta csütörtökön a szombathelyi közgyűlés. A képviselők többek között egyesületek számára ingatlanok bérbeadásáról, alapítványi juttatásokról határoztak, igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatokról tárgyaltak és elfogadták a város első féléves gazdálkodásáról szóló előterjesztést. Ez utóbbi szerint előreláthatólag, a tervezetthez képest mintegy 5-600 millió forinttal kevesebb bevétel folyik be a város kasszájába.
Kevesebb bevétellel számolhat a város

Szombathely első féléves pénzügyi helyzetéről Ipkovich György  polgármester azt mondta: annak ellenére, hogy csak áprilisban lett költségvetése a városnak, kiegyensúlyozott volt a gazdálkodás. Az elmaradt állami forrásokat a következő hónapokban kapja meg Szombathely.

Németh Kálmán alpolgármester szerint nem erősíti a kisebbségek iránti elkötelezettséget az, hogy a Hárofit Egyesület nem használhatja tovább ingyen az Óperint utca 1. szám alatti épületet.

Felháborítónak tartja a Hárofit folyamatos jobboldali támadását Gyebrovszki János. A szocialista képviselő szerint ez az egyetlen olyan cigány szervezet Szombathelyen, amely valóban a problémák megoldásában próbál segíteni a városnak és a roma közösségnek. A képviselő a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez fordul a távhő számlázási rendje miatt, mert több panasz érkezett hozzá, de hiába kérte a szolgáltatót a probléma rendezésére.

Az SOS Gyermekfaluból kikerülő hat fiatalnak segít a szombathelyi önkormányzat azzal, hogy két bérlakást biztosít számukra - mondta Kővári Attila. A képviselő örömét fejezte ki, hogy a MÁV Rendelővel szemben, a leendő buszpályaudvar területén  ideiglenesen parkolókat alakítanak ki. Oda az orvosok állhatnak majd, így a rendelő előtt több hely jut az autóval érkező betegeknek.

Nem akarta két héttel a választások előtt tárgyalni a városvezetés a SZOVA eredményes első félévi gazdálkodásáról, és a város pénzügyi helyzetéről szóló beszámolókat - mondta Molnár Miklós, a Pro Savaria Egyesület képviselője. Ehhez képest beterjesztettek egy cégalapítási előterjesztést, de anélkül, hogy számítás készült volna arról, milyen költségekkel járna ez a városnak.

Szombathely pénzügyi helyzetéről Molnár Miklós elmondta: az első féléves gazdálkodás beszámolójából kiderül, hogy a kiadási oldalt sikerült a tervezett szinten tartani. Ám az ingatlaneladásból, illetékekből, és iparűzési adóból várhatóan 5-600 millió forinttal kevesebb bevétele lesz a városnak.