Hírek

Jelentős tenisz utánpótlás verseny volt Szombathelyen

2011. szeptember 12., 15:27

Három napon át pattogott a teniszlabda a Haladás VSE sporttelepén, ugyanis a hét végén rendezték meg az ország egyik legjelentősebb utánpótlás tornáját Szombathelyen.

Jelentős tenisz utánpótlás verseny volt Szombathelyen

Remek időben, ragyogóan előkészített pályákon rendezték meg Szombathelyen az ország egyik legpatinásabb dupla utánpótlás tenisztornáját, az Asbóth Kupát, valamint a Bujtor Margit-emlékversenyt. A Haladás VSE sporttelepén a fiúk három, míg a lányok négy kategóriában léphettek salakra.

Az idei három napos verseny  kiemelt száma a 16 esztendős lányok viadala volt, melyre  a magyar  ranglista közvetlen élmezőnyéből öten is neveztek, köztük az a Kovács Barabara, aki korábban szerepelt a HVSE színeiben, majd a ZTE-ben teniszezett, s nem régiben igazolt a Szombathelyi Sportiskolához.

Kovács Barbara végül egyesben az egerszegi Bárdos Zsófia mögött a második helyen végzett, míg párosban Bárdos oldalán aranyérmes lett.  A remekül sikerült erőfelmérőn összesen 20 egyesület 80 versenyzője   ragadott teniszütőt. A legnépesebb küldöttséggel természtesen a hazaiak szerepeltek, azaz a Haladás VSE, a Szombathelyi Sportiskola, valamint a Sabaria TC, de sokan jöttek a szomszédos Kőszegről is. A Vas Megyei Tenisz Szövetség természetesen jövőre is megrendezi majd a versenyt, reményeik szerint hasonlóan nagy mezőnnyel.