Hírek

Javuló helyzet a munkaerőpiacon

2010. május 25., 17:00

Egy hónap alatt több mint ezerrel csökkent Vas megyében a regisztrált álláskeresők száma. A szakemberek szerint ennek szezonális okai is vannak, de a gazdasági adatok szerint tartós lehet a fellendülés. Egyre több cég kezd fejlesztésekbe, ezekhez pedig munkaerőre van szükség.

Javuló helyzet a munkaerőpiacon

Egy Vép mellett található cég szállítmányozással és raktározással foglalkozik. Ebben az üzemcsarnokban eddig tízen dolgoztak, néhány hónapja a munkaügyi központ segítségével három új munkatársat is fel tudtak venni. A logisztikai vezető azt mondja, már január óta egyre több a megrendelésük, így folyamatosan fejleszteni akarják a vállalat telephelyét.

Borcsányi Péter logisztikai vezető, Galambos Logistic kft.
"Amennyiben a jelenlegi pozitív jelek folytatódnak, akkor esetleg még egy raktárbővítésen gondolkozunk, ez szintén a létszámbővítés igényét fogja felvetni."

A cég régóta napi kapcsolatban áll a regionális munkaügyi központtal. Most is az ő segítségükkel keresnek munkatársakat. A központ kirendeltségvezetője szerint tavasz óta érzékelhető a pezsgés a munkaerőpiacon. Egyre több vállalkozás veszi fel a kapcsolatot a munkaügyi központtal.

Részben ennek hatására egy hónap alatt mintegy 1200-zal csökkent az álláskeresők száma.

Minden évben érzékelhető, hogy nyár elején, az építőipari munkák idején javulnak a munkanélküliségi adatok. Németh Zsolt szerint ősszel várható, hogy a friss diplomások miatt újra növekszik az álláskeresők száma. A tendencia azonban mindenképpen javuló képet mutat.

Németh Zsolt - kirendeltségvezető, Regionális Munkaügyi Központ
"Nagyon sok szervezet új projekteket indított, olyan létszámfejlesztéseket, amilyenekre jó ideje nem volt példa."

A megyében jelenleg 10 és fél százalékos a munkanélküliség. Szombathelyen ennél valamivel jobb az arány, a városban 4500 a regisztrált álláskeresők száma. Vasvár környékén még mindig minden ötödik embernek nincs munkája, de ezen a környéken javult a legnagyobb mértékben a helyzet az elmúlt hónapokban.