Hírek

IX. Claudius-Kupa nemzetközi úszóverseny

2011. december 13., 16:47

Kilencedik alkalommal rendezték meg a szombathelyi Fedett Uszodában a Claudius-Kupa Nemzetközi Úszóversenyt. Közel 300-an vettek részt a két napos,  rangos utánpótlás seregszemlén.

IX. Claudius-Kupa nemzetközi úszóverseny

Ezúttal 23 egyesület indította versenyzőit  a VÍZMŰ SC nemzetközi korosztályos erőfelmérőjén, melynek megrendezéséhez komoly segítséget nyújtott Vas Megye és Szombathely Város Úszószövetsége. A szokásoknak megfelelően ezúttal is a hazai egyesület képviseltette magát legnagyobb számban: közel 60 vasi úszópalánta szállt vízbe a két nap során.

Szummer Tamás edző, Szombathelyi VÍZMŰ SC
A versenyre, hála Istennek, nagyon erős mezőny jött össze, mondhatjuk az elmúlt évek tapasztalatából. A versenyre Budapestről, Magyarország nyugati részéből, valamint Ausztriából érkeztek versenyzők.

A 30 éves jubileumát ünneplő szombathelyi  Fedett Uszodában megtartott rendezvény rendkívül színvonalas versenyeket hozott. A Szombathelyi VÍZMŰ SC sportolóinak óriási előnyt jelentett, hogy hazai medencében, hazai közönség előtt úszhattak.

Barta Márton úszó, Szombathelyi VÍZMŰ SC
Sokat jelent, hogy itt van a családom is. Hát sokkal könnyebb, hogy itt hazai pályán tudunk úszni. Nehezebb lenne, ha máshol kellene.

A több korosztályos bajnokot, országos csúcstartót soraiban tudó VÍZMŰ SC rendkívül jól felkészült a versenyre. Bár már közeleg az esztendő vége, ennek ellenére remek erőállapotban voltak a szombathelyi sportolók.  

Vaskó Dorottya úszó, Szombathelyi VÍZMŰ SC
Elég sokat edzettünk mostanában, de készültünk erre a versenyre is. Lazítással, nyújtással és könnyített edzéssel.

A rendező szombathelyi klub végül 12 arany-, 12 ezüst-, valamint 13 bronzéremmel zárt. Ez végül az összesített ponttáblázat második helyéhez volt elegendő a Budapesti Jövő SC mögött. Ezzel az eredménnyel a jövő évi, jubileumi 10. Claudius-kupán is mindenki elégedett lenne.