![Hatodik vereségüket szenvedték el a Falco kosarasai Hatodik vereségüket szenvedték el a Falco kosarasai](/img/998_2929_131104falco.mp4_20131105_152836.905.jpg)
A Timberlake és Perl találataira alapozó szombathelyiek remekül kezdtek, az első negyed végén hét, míg a második közepén már húsz ponttal jártak előrébb. Attól kezdve azonban a fehérváriak szép lassan átvették az irányítást és a záró tíz perc elején már a vezetést is sikerült megkaparintaniuk, amit a derbi végéig nem is engedtek ki a kezükből. A Falco 82:79 arányú veresége azt jelenti, hogy Bencze Tamás együttese továbbra is nyertelen és a tabella utolsó előtti helyén áll.