MNB - 2
MNB

Hírek

Három játékossal kötött szerződést a Hali

2012. július 19., 17:41

Andorka Péter Pécsről tért vissza a zöld-fehérekhez, míg Czafit Richárd és Kalász Milán a klub második keretéből kerül fel a nagycsapathoz. A szerződések aláírására a média képviselőinek jelenlétében került sor.

Három játékossal kötött szerződést a Hali

Lassan véget ér az átigazolási szezon a labdarúgóknál, és jövő pénteken megkezdődik a bajnokság az NB I-ben. A Haladás Sopron Bank egyszerre három játékossal kötött szerződést: Andorka Péter hosszabb kitérő után visszatért Szombathelyre és két évre írt alá. Két fiatal, 20 esztendős focista, Czafit Richárd és Kalász Milán a klub NB III-as csapatában játszott eddig és most három-három esztendőre szóló profi kontraktust kaptak a klubtól.

Artner Tamás vezetőedző, Haladás Sopron Bank
Úgy érzem, hogy Andorka Peti a jelen. Vele mindenképpen már az első perctől kezdve úgy számol az ember, hogy egyből bevethető játékos. A másik két fiú a jövő és már kicsit a jelen. Úgy érzem, hogy ők itt a huszas keretben bőven megállják a helyüket. 

A három friss igazolás közül egyértelműen Andorka Péter a legnagyobb fogás, aki Pécsről került vissza nevelőegyesületébe. A támadó az előkészületi meccseken jó teljesítményt nyújtott, nem véletlen, hogy tőle gólt, gólokat vár majd a szakvezetés.

Andorka Péter labdarúgó, Haladás Sopron Bank
Nagyon jól érzem magam újra itthon. Természetesen a beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen a társaság zömét ismertem. Nagyon motívált vagyok, csapatba szeretnék kerülni mindenképpen. Segíteni a csapatot, hogy minél jobb eredményt tudjon elérni.

A három új játékos vasárnap az 1860 München elleni nemzetközi felkészülési meccsen mutathatja meg magát a szurkolóknak. Ezt követően jövő pénteken az Egerrel szemben már bajnoki derbin is pályára léphetnek Andorkáék.