Hírek

Hamarosan megnyitja kapuit az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

2011. augusztus 05., 14:02

Már a karnevál alatt is látogatható lesz a város megújult idegenforgalmi látványossága. Három részből álló időszaki kiállítást nézhetnek meg az érdeklődők, továbbá karneváli programoknak is helyet ad az Iseum.

Hamarosan megnyitja kapuit az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház

A szentély és a város történetét bemutató interaktív állandó tárlat tavasszal nyílik meg.

Épül Savaria fallal körülvett városa szentéllyel, boltíves kapuval, házakkal - agyagból. Azok a gyerekek készítették el a római emlékek másolatát, akik az Apáczai Waldorf Iskola és az Iseum közös szervezésű napközis táborában vesznek részt a héten. 

Gayer Ervin
"Én már építettem ezt a Colosseumot, és azért jöttem ebbe a táborba, mert én ezzel foglalkozom szívesen, kedvencem az ókor."

A játékos programokat a 9-12 éves korosztály számára állították össze, a gyerekek  ezeken keresztül ismerkedhetnek a római történelemmel, szokásokkal.

Mayer Judit - táborvezető
"A délelőtt mindig történetekkel kezdődik Egyiptomról, Rómáról, Savariáról, igyekeztünk, hogy a gyerekek minél élményszerűbben éljék át a történelmet. Volt múmia- és szarkofág készítés, felépítettük Savaria városát."

Az Iseum egyelőre csak táborozókat fogad, turistákat nem. De már nem kell sokat várni: augusztus 12-én 17 órakor ünnepélyes keretek között megnyílik a három részből álló időszaki kiállítás. Piranesi 18. századi itáliai építész és rajzművész antik hangulatú rézkarcait, a grazi egyetem isteneket és sportolókat ábrázoló ókori szoborkópiáit valamint a soproni Isis szentély kőfagarványait lehet majd megtekinteni.

Csapláros Andrea - igazgató, Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház
"Az volt a célunk, hogy a karnevál előtt megnyissuk az Iseumot, és a karneváli forgatagban a szabadtéri programjainkkal be tudjunk kapcsolódni, hogy megnyíljon a kiállítás, és látogatható legyen a lakosság számára is."

Az Iseum karneváli helyszínként is szolgál, délelőttönként római társasjátékokkal és kincskereséssel tölthetik az időt az ide látogatók. Az állandó kiállítás megnyitása az elhúzódó közbeszerzési eljárások miatt jövő tavaszra tolódik.