Hírek

Feszültség a Falco körül

2010. június 03., 12:05
Súlyos adósságállományt görget maga előtt a Falco kosárlabda klub, amelynek rendezésére egy válságstáb alakult. A jelenleg 45 millió forintos tartozás nagy része még a 2008-2009-es bajnoki év után keletkezett, ezt önkormányzati segítség nélkül nem tudja rendezni az egyesület.
Feszültség a Falco körül
Czeglédy Csaba alpolgármester tájékoztatóján elmondta, hogy szerinte a sajtóban megjelentekkel ellentétben az elmúlt 3 évben felhalmozódott adósság nem írható az ő rovására, mert a klub működéséről a közgyűlés döntött. A 45 milliós hiány -elmondása szerint- azért keletkezett, mert a kistulajdonosok nem teljesítették vállalásukat, csökkent a névadó szponzor támogatása, a forint árfolyam változása 22 millió forint kárt okozott, és 5 millió forint veszteséggel rendezte meg a klub a második kupadöntőt, amelyben a alpolgármester elismerte a maga felelősségét is. Elképzelése szerint a Falco június végéig rendezheti tartozásai felét, a két legnagyobb hitelezővel pedig 6-9 hónapos fizetési határidőről tárgyalt. Gráczer György, a Falco KC Szombathely Kft. ügyvezetője május 31-én meghatalmazást adott Berényi Tamás ügyvédnek, Lazáry Viktornak, a Sport Bizottság elnökének, és Marton Zsolt tanácsnoknak, hogy vegyenek részt a társaság pénzügyi konszolidációjában. Az elkövetkezendő hetek feladata lesz, hogy megszüntessék az önkormányzat, a kistulajdonosok, a csapat és a szurkolók között fennálló feszültséget. A júniusi közgyűlés tehet végleg pontot a Falconál jelenleg fenálló problémák megoldására.