
Az ország több mint 70 felsőoktatási intézményének hallgatói képviseltették magukat a szombati HÖOK közgyűlésen. A törvény előkészítése nyár óta folyik, a koncepció már elkészült. A Hallgatói Önkormányzatok elnöke szerint több ponton egyetértenek a tervezettel, de jelentős a nézetkülönbség a tanulmányi- és vizsgaszabályzattal kapcsolatban.
Körösparti Péter - elnök, HÖOK
"A koncepció készítői szerint a hallgatóknak csak véleményezési joga legyen a tanulmányi kérdésekben, pedig jelenleg egyetértési joga biztosított a hallgatói érdekképviseleteknek. Mi úgy gondoljuk, hogy megfelelően éltek ezzel a joggal a hallgatói képviseletek."
A HÖOk nem a vizsgák számát maximálná, hanem a tanulmányi előmenetelt figyelné. Ha valaki nem halad a tanulmányaival kellő mértékben, ki kellene zárni az államilag finanszírozott képzésből - mondta Körösparti Péter. Nem fogadják el azt sem, hogy a jelenlegi 33 % helyett csak 15 %-ban vehessenek részt a hallgatók az intézményi szenátusokban. A hétvégén Szombathelyen összeállított javaslatcsomagban az is szerepel, hogy az oktatót eltilthassák tárgya tanításától, ha háromszor negatívan minősítik őt a tanítványok.