Hírek

Felnőtteknek szóló utcaszínházi darab a Mesebolt Bábszínháztól

2013. május 15., 21:10

A mű a Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése címet viseli. A passiójáték a harmadik abban a sorban, melynek első két része a korábban színpadra állított Világnak világa című karácsonyi misztériumjáték és az Akárki című moralitásjáték.

Felnőtteknek szóló utcaszínházi darab a Mesebolt Bábszínháztól

Baltasar akarata ellenére Jézus szerepét veszi magára, amikor egy vidéki birtokon Márk evangéliumát olvassa fel a műveletlen, hitetlen földműves családnak. És a valóság egyszercsak összekeveredik a Biblia szavaival. Az argentin származású Borges novellájából a nyitrai bábszínház igazgatója rendezett utcaszínházi előadást.

Ondrej Spisak - rendező
“Ez az egyik legősibb formája a színháznak. Amikor utcára megyünk, a legfontosabb feladat az, hogy minél közvetlenebb kapcsolatunk legyen a közönséggel. A színészeknek az is kihívás, hogy bejátsszák a teret. Ezért is dolgozunk minimális szövegekkel, mozgatható díszletekkel. A zenének pedig kiemelkedő szerep jut.”

"Hagyomány és korszerűség találkozik az előadásban, melyet pünkösdkor, a Fő téren láthat majd a közönség este 7 órától."

Kovács Géza - igazgató, Mesebolt Bábszínház
“Itt nagyon izgalmasan, érdekesen fonódik egybe a szakralitás, a szakrális színházi forma és téma, és
egy teljesen mai, 20. századi novella, Borges Márk evangéliuma, és egy nagyon mai, lélegző, lüktető színházi forma.”

A Mesebolt Bábszínház társulata nemrég a kecskeméti országos bábszínházi találkozón elnyerte a Magyar Bábművész Szövetség díját. A fesztiválon az Akárki című moralitásjátékot és a Madarak voltunk című mesét mutatták be.