Hírek

Első alkalommal rendez nyári napközis futsal tábort a Swietelsky-Haladás VSE

2013. július 11., 21:34

A gyerekek két turnusban tölthetnek el öt-öt napot edzésekkel, melyeket szórakoztató programokkal egészítenek ki.

Első alkalommal rendez nyári napközis futsal tábort a Swietelsky-Haladás VSE

Ahogy a Haladás VSE sok szakosztályában már évek óta megszokott, ezúttal a futsalosoknál is rendeznek nyári tábort. Első alkalommal az U11-es és az U13-as csapatok vehetnek részt a programban. Turnusonként 14-14 gyermek készülhet öt napon át két edző irányításával.

Halmos Máté edző, Swietelsky-Haladás VSE
“Mindannyiunk gyermekkorából él a kellemes emlék a nyári táborozásokról. Ezen apropóból indítottunk mi is több tábort. Első alkalom, mintáját más csapatok táboraiból vettük. Szerencsére napi két edzésre van lehetőség.  Itt a Haladás munkacsarnokában van termünk.”

A napi két edzésen a gyerekek komoly taktikai és technikai képzésben részesülnek. A tréningek jó hangulatban zajlanak, így jelentős mértékben hozzájárulnak a csapategység kialakításához is.

Horváth Péter edző, Swietelsky-Haladás VSE
“Napi két edzés van, egy délelőtt és egy délután. Olyan tervekkel vágtunk neki, hogy ez a két edzés nagy fejlődést fog hozni. Jobban összeszoknak, barátkoznak, együtt vannak. Ezzel készülünk már a jövő évre.”

A tréningeken  az edzők alaposan megdolgoztatják a gyerekeket, így természetes, hogy a pihenésről, kikapcsolódásról is gondoskodni kell. Ennek érdekében színes kiegészítő programokat szerveznek a táborozóknak.

Süle László labdarúgó, Swietelsky-Haladás VSE U11
“Én nagyon jól érzem magam és a véleményem szerint más is. Tegnap strandon voltunk, úsztunk sokat, röplabdáztunk és tollaslabdáztunk. Ma meg moziba megyünk. És nagyon jók az edzések.”

Az első tapasztalatok alapján mind a szülők, mind pedig a gyerekek körében nagy sikert aratott a Swietelsky-Haladás VSE első futsaltábora. Így már most bíztosra vehető, hogy jövőre  sem marad  el ez a nyári program.