MNB
MNB - 2

Hírek

Elkezdődött a szezon a Mesebolt Bábszínháznál

2012. augusztus 28., 17:24

Hétfőn tartották az évadnyitó társulati ülést. Idén hat gyerekbemutatót terveznek, köztük két klasszikus mesefeldolgozást, de felnőtteknek szóló darabot is játszanak majd. Ez az első teljes évad, amit már városi fenntartású intézményként kezdenek.

Elkezdődött a szezon a Mesebolt Bábszínháznál

Tavaly közel 300 alkalommal játszott a Mesebolt Bábszínház mintegy 35 000 néző előtt. A darabok 90 százaléka továbbra is az óvodás-kisiskolás korosztálynak szól.

Már folynak a próbák. A Ti-Ti-Tá című pöttömszínházi előadásra a legkisebbeket várják. A darab ritmus- és hangjátékokra épül, rendezője H. Nagy Katalin. A premiert szeptember 21-én tartják. Változatosnak ígérkezik az évad, az őszi és tavaszi bérletben is 3-3 új bemutatót láthat a közönség. Az első egy Paul Maar mese lesz október elején.

Kovács Géza - igazgató, Mesebolt Bábszínház
"Két bemutatót játszottunk ettől a német szerzőtől, a Hoppládát és a Tessék engem megmenteni, mindkettő nagy sikerrel ment. Kiváló előadások voltak. Most egy másik meséjét dolgoztuk fel, Felbukkan egy Szombóc címmel. Vegyes korosztálynak, vidám jó kis előadásnak ígérkezik."

Az őszi sorozatban látható lesz még A rút kiskacsa, és a Madarak voltunk, amely egy cigány mese alapján íródott. Tavasszal a Plázs - Hurrá nyaralunk című zenés animáció lesz az első bemutató, ami egy tengerparti helyszínre repíti a publikumot. Érkeznek a Színművészeti Egyetem fiataljai, akik a Pinokkiót viszik színpadra, és műsorra kerül A lovacska álma című mese is. A bábszínház január elsejétől városi fenntartásban működik, az önkormányzati támogatás erre az évre 16 millió forint.

Kovács Géza - igazgató, mesebolt Bábszínház
"A város vezetése kifejezte abbéli szándékát, hogy fontos számára a bábszínház, ennek mi örülünk, és hogy az eddigi működéssel elégedettek, ennek is örülünk. Egy partneri viszony és jó együttműködés alakult ki a fenntartó és az intézmény között."

A két éve indított, felnőtteknek szóló szakrális előadássorozat egy Passiójátékkal zárul az idén, ez az évad talán legnagyobb vállalkozása. Teret adnak fiatal rendezőknek, és vendégprodukciónak is. A bábszínház szeptember 16-án délután tartja hagyományos évadnyitó családi programját a Fő téren.