Hírek

Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere

2010. október 04., 14:10
Puskás Tivadar, a Fidesz-KDNP-Pro Savaria közös jelöltje váltja a polgármesteri székben a szocialista Ipkovich Györgyöt, aki nyolc éven keresztül irányította Szombathelyt. A vasárnapi választáson a voksoláson résztvevőknek több mint fele döntött úgy, hogy változást szeretne a város irányításában.
Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere

Az első eredmények a polgármesteri választás állásáról az urnák  zárása után egy órával kerültek fel a számítógépek monitorjaira. Ekkor a feldolgozottság még a másfél százalékot sem érte el, de mint később kiderült, már a végleges sorrendet mutatta.  Ekkor Puskás Tivadar állt az élen 50% körüli eredménnyel, őt jelentős távolsággal lemaradva Ipkovich György követte. Az már ekkor is látszott, hogy a jobbikos  Balassa Péternek  és a negyedik helyen álló Gyimesi Józsefnek nincsenek győzelmi esélyeik. Amikor beérkezett a jelentés a  70. szavazókörből is, kiderült, Ipkovich Györgyre a szavazók 39 %-a voksolt.

Dr.Ipkovich György leköszönő polgármester, FIDESZ-KDNP
"A mostani Fidesz-henger ellen ennél többre reálisan nem nagyon lehetett számítani. Köszönöm a támogatását, akik ránk szavaztak, gratulálok a győzteseknek."

Nem sokkal este fél tizenegy előtt megszületett a végeredmény, Szombathely négy évre Puskás Tivadarnak adott bizalmat a város vezetésére.

Dr.Puskás Tivadar megválasztott polgármester, FIDESZ-KDNP
"Nem szeretném részletezni a feladatokat, hiszen ezt tetszettek olvasni a programunkban. Azt ígérhetjük, hogy e feladatokat igyekszünk úgy ellátni, hogy Szombathely ismételten a nyugat királynője legyen."

Az újonnan megválasztott polgármester és a képviselő-jelöltek az egyik belvárosi étteremben köszönték meg önkéntes segítőiknek a kampányban való részvételt. "Holnaptól kezdődik  a kemény munka, talán még kevesebbet találkozhatnak családtagjaikkal, mint a választást megelőző hetekben."- ezekkel a szavakkal köszönt el a közgyűlés újonnan megválasztott tagjaitól Puskás Tivadar.