MNB - 2
MNB

Hírek

Csúcson a Haladás-Vasjármű fiatal súlyemelői

2012. december 14., 22:21

A Haladás-Vasjármű csapata nyerte meg a súlyemelők utánpótlás országos bajnokságának pontversenyét. A szombathelyi fiatalok összesen tíz éremmel tértek haza az esztendő legjelentősebb hazai korosztályos  viadaláról.

Csúcson a Haladás-Vasjármű fiatal súlyemelői

Tatabányán rendezték meg a súlyemelők utánpótlás országos bajnokságát, melyen a Haladás-Vasjármű 12 korosztályos sportolót  indított. A szombathelyi gyerekek összesen 10 érmet nyertek: hat aranyat, három  ezüstöt és egy bronzot. Ennek köszönhetően az egyesület  a ponttáblázat élén végzett.

Antalovits Ferenc vezetőedző, Haladás-Vasjármű
"Már évek óta őrizzük az első helyünket. A sikeres szereplést köszönhetjük annak, hogy a tíz versenyzőnkből heten vannak az országos Heraklész-keretben és nekik volt lehetőségük edzőtáborozásra. Edzőtábori étkezést kaphattak a verseny előtt."

A szombathelyi súlyemelők közül az egyik legjobb teljesítményt Geröly Lilla nyújtotta, aki az ifjúsági leány 58 kilogrammos kategóriában 135 kilós egyéni csúccsal nyert. Ez az eredmény számára a Sinclair-pontverseny abszolút  második helyét is jelenttette. 

Geröly Lilla súlyemelő, Haladás-Vasjármű
"Heti 5 edzéssel készültem, nagyon odatettem magam, hogy az első helyet meg tudjam szerezni. Tatabányán elég szoros volt a verseny, de azt már előtte is tudtam, hogy szoros lesz, de mindent megtettem, amit tudtam."

A Haladás-Vasjármű súlyemelő szakosztálya az év lezárásaként háziversenyt rendezett, melyen azok a gyerekek indulhattak, akik még csak nem rég ismerkedtek meg a sportág alapjaival. A verseny végén azonban nem hirdettek eredményt, mindenki kapott ajándékot.

Polgár Cintia súlyemelő, Haladás-Vasjármű
"Nagyon jó és élvezetes. Sokat lehet gyakorolni és jó itt lenni. Márkus Erzsébettel jó edzeni."

A szombathelyi edzőpáros elégedett a súlyemelőpalánták teljesítményével. Véleményük szerint többekből akár országos bajnok is válhat majd a későbbiekben.