MNB
MNB - 2

Hírek

Civil ruhás rendőr és pártfogó felügyelő ellenőrizte az iskolakerülőket

2012. május 17., 16:53

A Fő téren, pályaudvarokon, szórakozóhelyeken igazoltatták a csellengő fiatalokat. A több mint 50 óra igazolatlan hiányzást begyűjtő tanulók után járó iskoláztatási támogatás folyósítását ugyanis a jegyző felfüggeszti.
 

Civil ruhás rendőr és pártfogó felügyelő ellenőrizte az iskolakerülőket

Sok fiatal közlekedett a szombathelyi Fő téren ma a reggeli iskolakezdés után is. Őket figyelte és igazoltatta a pártfogó felügyelői kommandó. A vasi rendőrség és az igazságügyi szolgálat közötti együttműködés szerint rendszeresen vadásznak a megye minden településén az iskolakerülőkre.
A ma megállított diákok többsége már elmúlt 18 éves, és tudta igazolni, hogy miért nincs még vagy már az iskolában. De akadtak kivételek. Ez a két, 16 éves fiatal fennakadt a szűrőn.
Mindkettőjüket ismerte már a rendőr és a pártfogó felügyelő is, hisz nem először buktak le lógás közben. A 16 éves lány - ahogy mondta - eddig 70 igazolatlan órát gyűjtött, a fiú pedig még többet.

Németh Andrea r.százados, Bűnmegelőzési Osztály, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
Iskolaidőben vannak ezek az ellenőrzések. A cél az iskolakerülők, az iskolából igazolatlanul távol lévő fiatalok kiszűrése.

A rendőrség az igazoltatásról értesíti az iskolákat. Az intézmények feladata kideríteni, hogy valóban igazolatlan hiányzásról van-e szó. 10 igazolatlan óra után a jegyző hívja fel a szülők figyelmét arra, hogy 50 óra után felfüggesztik, 16 évesnél idősebb tanuló esetében pedig szüneteltetik az iskoláztatási támogatás folyósítását. Ebben a tanévben Szombathelyen 92 figyelmeztetést küldtek ki.

Dr. Károlyi Ákos egészségügyi és közszolgálati osztályvezető
Jelen pillanatban összesen 38 olyan gyerek található Szombathelyen, akinek az iskoláztatási támogatása iránt a jegyző intézkedett.

A szombathelyi iskolákba 13 ezer diák jár. Ebben a tanévben egységesítették az intézményekben a házirendet, amely többek között azt is meghatározza, hogy mi számít igazolatlan hiányzásnak. A szigorú ellenőrzéseknek, és a még szigorúbb szankcióknak köszönhetően az elmúlt időszakban jelentősen csökkent az iskolakerülők száma a városban.