Hírek

Az MTK-t verték a 17 éven aluli akadémisták

2013. május 17., 17:58

Az U17-es korosztály kiemelt országos bajnokságában az  Illés Akadémia futballcsapata 2:1 arányban legyőzte az MTK gárdáját. A mérkőzésen ugyan először a fővárosi fiatalok szereztek vezetést, de a szombathelyiek már az első félidőben fordítottak.

Az MTK-t verték a 17 éven aluli akadémisták

A korosztályos válogatottak sorával felálló Illés Akadémia labdarúgócsapata az MTK gárdáját fogadta az U17-es kiemelt országos bajnokságban. Óriási meglepetésre a táblázat középmezőnyében található fővárosiak szereztek vezetést a 19. percben, amikor is hazai hálóőr,  Megyeri óriási hibája után Ikonomou bólinthatott az üres kapuba. A bekapott gól után alaposan felpörgette a játékot a remek erőkből álló vasi gárda és gyakorlatilag három perc alatt megfordították az állást Simon Attila tanítványai. A 28. percben Tihanyi lépett ki a védők közül és okosan helyezett a kapu jobb alsó sarkába. Nem sokkal később Hegedűs kapott remek labdát az ellenfél 16-osán belül és remek mozdulattal pörgetett a vendégek hálójába. A találkozó második félidejében már több találat nem esett, így a derbit a hazaiak nyerték 2:1 arányban.

Simon Attila vezetőedző, Illés Akadémia U17
“Nem szeretnék kiemelni semmilyen  taktikai elemet vagy akármilyen személycserét. Úgy érzem, hogy nagyon magabiztosan kézben tartottuk a mérkőzést. Nem volt okunk idegeskedésre a kispadon. Az egész csapat jól dolgozott, akár védekezésben, akár támadásban.”

A szombathelyi fiatalok a játék minden elemében felülmúlták a vendégeket, így az eredmény a2:1-es  vereség ellenére az MTK számára hízelgőnek mondható.

Jancsó András labdarúgó, Illés Akadémia U17
“Szerintem sokkal többet futottunk és passzolásban is felül tudtuk múlni az ellenfelet. Sokkal többet játszottunk szélen és ezekből a beadásokból jól tudtunk játszani.”

A bajnokság élén jelenleg ugyan a Honvéd tanyázik, ám vesztett pontok tekintetében sokkal jobban áll a két mérkőzéssel kevesebbet játszó Illés Akadémia.