![AGORA őszi programszüret AGORA őszi programszüret](/img/998_9285_h111004agora.mp4_000009040.jpg)
Már a hétvégén megkezdődik az AGORA Kulturális Központ őszi programkavalkádja. Szombaton érkezik Kispál András új formációja a Velőrózsák, vasárnap pedig a Gengszterek, azaz Hujber Ferenc, Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba koncerteznek a Sportházban. A sajtótájékoztató online vendége, Hujber Ferenc adott ízelítőt a programból.
Hujber Ferenc
"Mi hárman fogjuk alkotni azt a gengsztercsoportot, akik valóban egy kerek szerkezetbe foglalva a színházon belül egy többféle stílusú előadással szeretnénk kedveskedni a szombathelyi közönségnek."
Koncertek sorával várja a zenerajongókat az Agora-fesztivál és fellép a Hiperkarma együttes is. A színházkedvelők számára újraindulnak a Csákányi László bérlet előadásai is, mely idén is népszerű.
Grünwald Stefánia igazgató AGORA
"Kb. 900 bérletesünk lesz ebben az évadban, és olyannyira sikeres a gyerekszínházi bérlet, hogy itt 2 előadást kellett indítanunk egy délelőtti és délutáni előadással tudjuk a hatalmas érdeklődést kiszolgálni. És természetesen lesznek gyermekprogramok is."
A Gyermekek Háza sokszínű szakkörkínálatából már most népszerű a gyerekek tanulását segítő foglalkozás.
"Egyik sem arról szól, hogy tanultatjuk a gyereket, hanem segítünk és fejlesztjük a tanulásban."
Emellett számos kézműves foglalkozás, pl. fürge ujjak és tűzzománc szakkör, valamint társastánc is vár a gyerekekre. Az idei évtől szorosabb lesz a kapcsolat az AGORA és a Savaria Egyetemi Központ között. Angol Szalon címmel az egyetem tanárainak és hallgatóinak segítségével 4 alkalommal pillanthatnak be az érdeklődők az angolszász irodalom és filmes kultúra világába.