MNB
MNB - 2

Hírek

A város legmagasabb rangú kitüntetéseit adták át szombaton

2013. november 11., 16:17

A Szent Márton Díjkiosztó Gála keretében életmű- és szakmai díjakat vehettek át az arra érdemesek. A díszpolgári címet idén Cholnoky Péter kapta.

A város legmagasabb rangú kitüntetéseit adták át szombaton

Szent Márton életútját, tetteit és erényeit idézte fel Puskás Tivadar polgármester ünnepi köszöntőjében.

“Kötelességünk, hogy e jeles ünnepünkön megfelelő módon megemlékezzünk Szent Mártonról. Tanuljuk tőle a segítés szellemiségét, a köz tiszteletét, tanuljunk tőle céltudatos munkát és szerénységet, alázatot.”

A polgármester emlékeztetett arra, hogy Szent Márton ünnepén Szombathely a figyelem középpontjába állítja azoknak a munkásságát is, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak városukért. 2013-ban díszpolgári címet kapott Cholnoky Péter, aki orvosi hivatása mellett jelentős közéleti szerepvállalásával ma is gazdagítja Szombathelyt. Életmű-díjat  öten vehettek át. Szombathely kultúrájáért végzett tevékenységéért Pallósiné Toldi Márta könyvtárigazgató, pedagógiai munkásságáért Böcskei Imre nyugalmazott iskolaigazgató, szociális területen végzett munkájáért Takács Magdolna kapott elismerést. A Pro Sanitate Savariae Életműdíjat Gagyi Dénesné szakgyógyszerész vehette át. A város sportéletében játszott kimelkedő szerepéért pedig Gerencsér Tibor kapott életműdíjat. A szakmai díjak sorában az elsőt Kiss Andrea, az Agora szakágvezetője vehette át. A Gothard-díjat Jankovics István csillagász, a Hefele-díjat Fülöp Ida magasépítő mérnök érdemelte ki. A Brenner-díjat Katona László, a VASIVÍZ főmérnöke kapta. Az Éhen Gyula-díjjal az LUK igazgatóját, Michael Reiniget jutalmazta a város. Szombathely közbiztonságáért végzett tevékenyséégért Bognár András tűzoltó kapott elismerést. Az Év civil szervezete Szombathely Város Fúvószenekara  lett. A Horváth Boldizsár-díj első fokozatát Halászné Józsa Erika, második fokozatát Sütő Gabriella és Németh Lászlóné vehette át. A Szent Márton-napi díjátadó gálát számos produkció színesítette, a végén Balázs Fecó énekeltette meg a teltháznyi közönséget.