
Tudatos utánpótlás-nevelés, folyamatos fejlődés és egyre népesebb csapatok – ez jellemzi a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub munkáját. Minden korosztályuk kiemelt bajnokságban szerepel, emellett újraindult a felnőtt OB III-as csapat is.
Becze Zoltán - szakmai koordinátor, Szombathelyi Pingvinek U8-U10
- Nyilván mindenki megtesz mindent annak érdekében, hogy küzdjenek a gyerekek, hajtsanak, így tanulják meg azt, hogy igenis minden egyes másodperc számít és küzdeni kell. De nyilván a legfontosabb, hogy jól érezzék magunkat, legyen nekik egy élmény, bízzunk benne, hogy mindig jó élmény, megpróbáljuk az edzőkkel ezt megoldani, hogy úgy érezzék a gyerekek mindig, hogy hasznosak, jól teszik a dolgukat, és nyilván fontos a hibajavítás is. S ezt kell adagolni nekik, hogy ez egy jó lecsapódás legyen a gyerkőcökben.
A legutóbbi U10-es fordulónak a Trend Optika Jégcsarnok adott otthont. A házigazda Szombathelyi Pingvinek mellett a soproni SMAFC Jégtörők, az Ajkai Óriások és a Nyugati Eszkimók fiataljai is jégre léptek. A tornán nem számolták az eredményeket, így a szakmai stáb a fiatalabb játékosoknak is lehetőséget adott a bizonyításra. Ezeken a mérkőzéseken ugyanis nemcsak a játéktudás fejlesztése a cél, hanem az is, hogy a gyerekek sikerélményeket szerezzenek.
Becze Zoltán - szakmai koordinátor, Szombathelyi Pingvinek U8-U10
- Hogy mit tud nekik adni? Bármit: egy jó mozdulat, amit az edző meg tud dicsérni és meg is dicsérjük őket természetesen. Azt, hogy megnyertek egy versenyt, egy korcsolyaversenyt, előbb értek a koronghoz, ők szerezték meg a korongot, egy jó passz, egy jó védekezés - ezt mindig elmondjuk nekik, hogy ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy jól érezzék magukat, mert ugye minden gyerek nyerni szeret, csak hogy hogyan mondjuk el nekik, hogy mi a győzelem... Minden egyes momentum, minden egyes verseny megnyerése egy győzelem.
A körmérkőzések során minden csapat megmutathatta, mire képes. A klubnál bíznak abban, hogy a mostani fiatalok közül később meghatározó játékosok kerülhetnek ki. Erre már most is van példa: a Pingvinek idősebb korosztályaiban több válogatott kerettag is szerepel.



.png)



