Hírek

A Gencsapáti KSE BMX-esei összesen hét érmet nyertek a hazai rendezésű kétnapos viadalon

2013. május 13., 18:20

A verseny legeredményesebb bringásának Horváth Bendegúz bizonyult, aki a serdülő korosztályban az amatőrök között két első helyezést is begyűjtött.

A Gencsapáti KSE BMX-esei összesen hét érmet nyertek a hazai rendezésű kétnapos viadalon

A Magyar BMX Cross-Triál Szövetség és a Gencsapáti KSE BMX szakosztálya közösen rendezte meg az Alpok-Adria osztrák-magyar-szlovén bajnokság 3-4.körét, mely  a honi pontvadászat soros fordulója is egyben. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a szervezőket, ennek ellenére mindkét napon népes mezőny vágott neki a futamoknak.

Palatin István elnök, Gencsapáti KSE
“Most először rendeztük meg az idén letrehozott magyar-osztrák-szlovén Alpok-Adria elnevezésű BMX-bajnokságot. A rendező országon kívül még Ukrajnából is érkeztek versenyzők. Mindkét napon közel 75-80 versenyző nevezett a futamokra.”

A gencsi sportolók közül a legnagyobb figyelem Vincze Gergely szereplését kísérte. A vasi klub élversenyzője maximálisan kihasználta a hazai pálya nyújtotta előnyöket és a felnőttek elit kategóriájában egy második, valamint egy ötödik helyezést gyűjtött be.

Vincze Gergely versenyző, Gencsapáti KSE
“Ez óriási előny. Mind a fociban a hazai meccs. Sőt, sokkal nagyobb előny. Főleg hogy a pályát mindenhol ismerem. Minden egyes pontját. Úgyhogy mindenképpen nagy előny.”

Vincze Gergely jó szereplésének köszönhetően továbbra is vezeti a hazai ranglistát és minden esélye megvan arra, hogy indulhasson majd az Európa-bajnokságon. A kétnapos viadalon az amatőr serdülők között versenyző Horváth Bendegúz is alaposan kitett magáért: két első helyezést gyűjtött be. Ezzel jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gencsi klub összesen hét éremmel tudja le a BMX-es megmérettetést.