Hírek

20 éves a Vas Megyei Polgárőr Szövetség

2011. március 07., 16:27

2011. "a kistelepülések éve" a Vas Megyei Polgárőr Szövetség számára. Idén kiemelten figyelnek a falvak közbiztonságára és az ott élő idős emberek védelmére.
20 éves a Vas Megyei Polgárőr Szövetség

A szövetség hétvégén tartotta jubileumi közgyűlését, fennállásának 20. évfordulója alkalmából.

Megyeszerte 120 egyesületben 4800 polgárőr ügyel az emberek biztonságára. Rendszeresen járőröznek közterületen, és részt vesznek a rendezvények biztosításában. Legfőbb dolguk a bűnmegelőzés, de számos esetben a tettesek elfogásával is segítették már a rendőrök munkáját. Szorosan együttműködnek a rendőrséggel, tavaly 12 ezer órát járőröztek közösen. Az idei célok között legfontosabb a kistelepülések közbiztonságának javítása, az ott élő idősek védelme.

Krug Gusztáv - elnök, Vas Megyei Polgárőr Szövetség
"Rengeteg olyan település van, ahol jelenleg nincs polgárőrség, ezért bevezetjük a mobilszolgálatot azon települések körzetében, ahol működik polgárőr egyesület, a szomszédos településeken is teljesítenek szolgálatot."


A szövetség költségvetése idén 10 millió forint körül alakul: tavalyhoz képest kevesebb a szponzor és az állami támogatás is. Eszközfejlesztésre úgy tudnak költeni, ha sikeresen pályáznak.

Horváth Tibor - gazdasági elnökhelyettes
"Különböző pályázatokon is részt veszünk, nemzetközi és hazai szinten is, ezek mind finisben vannak, reméljük, hogy sikerülni fog, de arra is felkészültünk, ha netán nem sikerülne. Bizonyos tartalékalapot is képeztünk, hogy semmilyen váratlan esemény ne legyen."


A 20 éves jubileumi közgyűlésen a tagok elfogadták a bizottsági beszámolókat, és elismeréseket adtak át a legeredményesebb munkát végző egyesületeknek és tagoknak.