Hírek

Végleg bezárt a Szentlélek gyógyszertár

2010. február 10., 16:18
Bezárt a város egyik legpatinásabb gyógyszertára, a Fő téri Szentlélek patika. Túl magas volt a bérleti díj, amit már nem tudtak kigazdálkodni. Az önkormányzat bérlőt keres, akitől azt várják, hogy továbbra is gyógyszertárként működtesse az ingatlant.


Tavaly év végén zárt be a Szentlélek Gyógyszertár. Egy felirat tájékoztatja a járókelőket a patika megszűnéséről.

Kerestük a gyógyszertár vezetőjét is, hogy megtudjuk, pontosan milyen okok vezettek a gyógyszertár bezárásához, de ő nem kívánt Híradónknak nyilatkozni.

Úgy tudjuk: a magas bérleti díjat, a csökkenő bevételekből már nem tudták finanszírozni. 

Németh Kálmán alpolgármester szerint több mint 20 millió forintos tartozása van a patika üzemeltetőjének. A bérleti díj csökkentéséről, bár voltak tárgyalások, nem lehetett szó.

Németh Kálmán, alpolgármester
"Mert ez magával vonta volna a többi bérbeadott épületek bérleti díjának csökkentését is. Erre vonatkozóan nem volt igény, bejelentés sem."

A 2006-os patikaliberalizáció óta sorban nyíltak a gyógyszertárak Szombathelyen. Egy közülük csupán pár méterre a Szentlélek Gyógyszertártól. Az új belépők erősítették a versenyt, ezt már Fülöp Gyula, egyik szombathelyi patika vezetője mondta. Őki is érzik a konkurencia jelenlétét.

Dr. Fülöp Gyula, vezető - ISIS Gyógyszertár
"Ezáltal kevesebb beteg illetve vásárló tér be hozzánk. Ez nincs jó hatással a gyógyszertár működésére sajnos. Mivel a forgalom kisebb, nem tudunk akkora gyógyszerkészletet tartani és ezáltal előfordulhat, hogy ha nincs készleten, vissza kell jönnie a betegnek, ami korábban nem volt jellemző."

Az önkormányzat a műemléki hatósággal tárgyal arról, hogy mi legyen az értékes bútorzat sora. Az ingatlant pedig bérbe adják, változatlanul gyógyszertári funkcióval.