Hírek

Zsidó temetői séták

2020. július 21., 14:43

Csaknem 200 éve temetkeznek a Szombathelyen vagy környékén  élő zsidók a Bercsényi utcai temetőbe. A Berzsenyi Könyvtár helytörténeti klubja és a Szépítő Egyesület jóvoltából vezetett sétákon ismerhetik meg az egyébként zárt sírkertet az érdeklődők. Idén első alkalommal hirdették meg a programot, amelyre ezúttal is nagy volt az érdeklődés. Van, aki először járt itt és olyan is, aki gyerekkorában gyakran megfordult a temetőben.

Zsidó temetői séták

Wiktora Antal
Minden évben 2-3-szor eljöttünk ebbe a temetőbe, és a zsidó rokonságunk sírjait rendbe tettük, nem úgy, mint a katolikus temetőt, persze, felvirágoztatással, de gereblyéztek, söpörtek,  és ez gyerekkorunk óta megvolt, és aztán évtizedekeig nem jártam itt. 02:31

A mintegy kétezer síremlék között Mayer László kalauzolta a látogatókat, felhívta a figyelmet a héber, gótbetűs és magyar feliratokra és a sajátos zsidó szimbólumokra. Az áldást osztó kéz a kohanitákra utal, a korona rendszerint rabbi sírját jelöli, a persely azt jelenti, hogy az illető sokat adakozott. Az érdeklődők megtudhatták, miért éppen itt létesült a temető és milyen vallási parancsot követett a közösség, amikor 1836-ban körbekerítette a területet.

Mayer László - főszerkesztő, Vasi Szemle
Van egy nagyon érdekes dolog, hogy a kerítésen belül is találunk egy kerítést, ez pedig arra utal, hogy itt a szheyli zsidóság kettéválásánal az ortodoxok és a neológok külön temetőt hoztak létre, ez 1881-től történt meg. 04:42

A látogatók felkeresték a város történetében meghatározó szerepet játszott személyek nyughelyét, az első világháború és a holokauszt áldozatainak síremlékét. A régi sírok közül keveset látogatnak az utódok, de a hitközség gondját viseli a temetőnek.

Spiegler Tibor
Ez a mi temetkezési helyünk nem köztemető, tehát ez egy vallási temető, és azért fontos nekünk, mert aki tartja  a vallását, az nem temetkezhet máshova. 16:04

Tavaly 2 sétát terveztek, de a nagy érdeklődés miatt 6 lett belőle. Ezekben a hetekben 3 alkalmat hirdettek meg.

Szalainé Bodor Edit - helytörténeti könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár
Van, aki mindhárom időponra most is beregisztrált, hiába hogy Mayer László mindig a kalauz, de ő mindig spontán beszél, tehát mindig más információk hangzanak el, illetve vannak olyanok, akik beajánlják barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak, hogy ők már megnézték, jöjjenek el ők is, mert nagyon érdekes és tartalmas a program. 01:51

A július 30-i időpont már betelt, de augusztus 6-ára jelentkezhetnek még néhányan, ha szeretnék megismerni a zsidó temetőt és ezzel Szombathely múltjának egy jelentős darabját.