Hírek

Vas megyében még mindig nincs influenza járvány

2012. január 12., 16:24

Az orvoshoz fordulók kevesebb mint 1%-ának voltak hurutos vagy influenzaszerű megbetegedése. A megyei tisztifőorvos szerint ettől függetlenül a szakmai statisztikák azt mutatják, hogy valamilyen járvány közeledik, mert a fővárosban és a környező országokban több megbetegedés volt az elmúlt időben.

Vas megyében még mindig nincs influenza járvány

Ebben a szezonban Szombathelyen eddig körülbelül 17 ezren, Vas megyében pedig 33 ezren kapták meg az ifluenza elleni védőoltást.

Már javul az állapota annak a kislánynak, akit valamilyen légúti vírusfertőzés miatt hoztak ide, a Szent Márton utcai gyermekorvosi rendelőbe. Ebben a rendelőben azt mondták, hogy influenzás beteg még nem is járt itt ezen a télen. Főként náthás, hányásos, hasmenséses tünetekkel érkeztek a betegek az utóbbi időben, de ezekből pár nap alatt ki lehet gyógyulni - mondja a házi gyermekorvos orvos.

dr. Vincze Magdolna, házi gyermekorvos, Szent Márton utcai gyermekorvosi rendelő
"Kifejezetten influenzaszerű megbetegedést gyakorlatilag még nem találtunk. A betegek száma is meglehetősen kevés, főleg a  januári időszakhoz képest, azért az elmúlt években ebben az időszakban már többen fordulnak orvoshoz."

Az influenza elleni védőoltást sokan kérték ebben a rendelőben, de akik be akarták oltatni gyerekeiket, azok már korábban megtették. Mostanában csak azokat a három év alatti gyermekeket oltják be, akik egy hónapja kapták meg az első influenza elleni vakcinát, és ismétlőoltásra érkeznek. A gyermekorvos szerint még mindig érdemes beadatni az oltást.

Az elmúlt hetekben az orvoshoz fordulók kevesebb mint 1%-ának volt valamilyen hurutos valgy influenzaszerű megbetegedése  Szombathelyen és egész Vas megyében is. A megyei tisztifőorvos szerint ez még nem jelenti azt, hogy az idei szezonban már nem is lesz járvány.

Dr. Stánitz Éva, megyei tisztifőorvos VMK Népegészségügyi Szerve
"Én azt gondolom, hogy a jelenlegi alacsony megbetegedések száma elsősorban annak köszönhető, hogy a mostani megbetegédeseket  okozó vírus nem változott az elmúlt évekhez képest. Tehát a felnőtt a lakosság jelentős része már találkozot ezzel a  víruskombinációval vagy vírussal, és így aztán védett."

A tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a veszélyeztetettebbnek számító kisgyerekek körében sem volt tömeges influenzaszerű megbetegedés az elmúlt időben. A védőoltást ebben a szezonban Szombathelyen 17 ezren Vas megyében pedig 33 ezren kapták meg.