Hírek

Új természettudományi labort kapott karácsonyra a Bolyai-iskola

2014. december 18., 14:39

Ezentúl  a 21. század legmodernebb technikai eszközei szolgálják a biológia, a kémia, a fizika és a földrajz szemléletes, gyakorlati oktatását.

Új természettudományi labort kapott karácsonyra a Bolyai-iskola

Az építkezés 2014 nyarán kezdődött. A cél az volt, hogy Öveges József tanításának mintájára élményszerűvé tegyék az oktatást. A gimnázium új szárnyában két labor: egy biológiai előadó, valamint egy üvegház, azaz egy állat és növénytani bemutatóterem kapott helyet. A beruházás a Kíváncsi Természet projket keretében valósult meg, több mint 230 millió forintból.

Károly Frigyes – igazgató, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
„350 négyzetméteres területen alakult ki egy természettudományi szárny, amelyik nem a múltnak, ami a jövőnek a technológiáját próbálja nem csak az épület önmagában a zöld tetővel a környezettudatossággal sugározni, hanem azokkal az eszközökkel, amelyet ebben felhasználtunk.”

Az intézménynek Szombathelyen hat, vidéken további öt partneriskolája van. A Bolyai-iskola évek óta az országos rangsorban is a legjobbak között van, diákjai kitűnően szerepelnek hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken. A gimnáziumban kiemelt feladat a tehetséggondozás, a leborfejlesztés is ezt a célt szolgálja.

Papp Tibor – projetmenedzser
„Kollégáimmal egy nagyon komoly tananyag fejlesztésén dolgoztunk a elmúlt hónapokban új munkafüzetek, kísérletek készültek illetve egy tanrári segédkönyv, hogy ne csak mi, hanem az a számtalan partner iskola is részesülhesen ebben az élményben, amit most itt a Bolyai-iskola tud nyújtani.”

Puskás Tivadar köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy ez az új laboratórium azoknak a diákokban is felkeltheti az érdeklődését a természettudományok iránt, akik még csak most ismerkednek ezekkel a területekkel.

Puskás Tivadar – polgármester
„Az ifjúságot tanítani az azt jelenti, hogy a múltunkat megbecsüljük, mert van mit tanítani, azt jelenti, hogy szilárdan állunk a jelenben és van jövőnk.”

A gyakorló gimnázium jellegéből adódóan az új szárny jól illeszkedik a jövő tanárainak képzéséhez. A jövőben szakmai továbbképzést is szerveznek a laborban, a saját és az együttműködő iskolák pedagógusainak egyaránt.