Hírek

Szoros meccsen veszítettek a Haladás női röplabdázói

2019. április 08., 14:14

Nagy küzdelemben 3:2 arányban kikapott idehaza a Haladás női röplabdacsapata az MTK gárdájától. A szombathelyiek a vereség miatt maradtak a kvalifikációs csoportjuk negyedik helyén.

Szoros meccsen veszítettek a Haladás női röplabdázói

Az Extraliga selejtezőcsoportjának hatodik fordulójában az az MTK látogatott Szombathelyre, mely az ötödik körben 3:0-ra verte a fővárosban a Haladást. A visszavágás vágyától fűtött vasiak jól kezdték a derbit és 25:23-ra megnyerték az első szettet. A második játszmában azonban fordult a kocka és 25:20-al egyenlítettek a vendégek. A folytatásban maradt a sorminta, azaz a hazaiak előnyt szereztek, ami után a budapestiek egalizáltak. Ebből adódóan pedig 2:2 után döntő szettre került sor. Ebben aztán már egyértelműen a kék-fehérek domináltak, akik így 3:2 arányban meg is nyerték a több mint két órán át tartó összecsapást.

Bokor Laura - röplabdázó, Hungast-Haladás
“Igazából a támadásunk után a védekezésük nagyon jó volt. Állandóan felálltak, nem találtuk azokat a helyeket, ahová ütnünk kellett volna. Blokkban olykor megtaláltuk magunkat, de úgy érzem, hogy az is nagyon hiányzott. Küzdöttünk, de sajnos ez így sikerült.”

Az elveszített második szett után Mucsi Péter cserékkel próbálta meg felrázni a csapatát, ami a harmadik játszmára sikerült is neki. A folytatásban azonban már egyértelműen a légiós nélkül felálló vendégek kerültek fölénybe, akik megérdemelten nyerték meg minimális különbséggel a derbit.

Mucsi Péter - vezetőedző, Hungast-Haladás
“Az a baj ezekkel a cserékkel, hogy nem tudok egy posztra változtatni, mert a szabály miatt kettő magyar játékosnak a pályán kell lenni és mivel magyarunk nincs minden posztra, ezért nem tudok úgy cserélni, ahogy kellene az adott mérkőzésen. Ezért voltam kénytelen duplákat vbáltoztatni. Valószínűleg tudtam volna erősebb csapatot pályára küldeni, de a szabály miatt ezt nem tudtam megtenni.”

A hazai környezetben vereséget szenvedő szombathelyiek maradtak a kvalifikációs csoport negyedik helyén. Mucsi Péter együttese legközelebb április 11-én csütörtökön a bronzérmes pozíciót elfoglaló Kaposvár otthonában lép pályára.