Hírek

Színházi tervek

2010. szeptember 15., 15:38
Nagy várakozás előzi meg az új színházépület átadását - mondta egy mai sajtótájékoztatón Jordán Tamás, igazgató. A nyitóelőadáson Madách Imre: Az ember tragédiája című művét láthatja a közönség, újszerű feldolgozásban. Filmes elemeket hívnak segítségül a darab bemutatásához. 
Színházi tervek

Januártól a megye kilenc kistérsége mutatkozhat majd be a Weöres Sándor Színházban, ismertette a terveket Jordán Tamás. Minden hónapban egy-egy hétvégén látják vendégül a színházban a kistérségek bemutatkozó csoportjait. Középiskolásoknak szól majd a mérnök szakmákat népszerűsítő előadás, de előkészületben van egy egészségügyi ismereteket bemutató darab is, melyből megtudhatjuk, mint kell tenni sérülés, baleset esetén. A tervek között szerepel, hogy az új színház székeit meg lehet majd vásárolni és a támogató nevét az üléseken el is helyezik.

Jordán Tamás kitért arra is, hogy a jövő évi karneválszínházi előadás témájára ezúttal a közönség tehetne javaslatot. Ezekből 100 perces vígjátékokat írnának felkért szerzők, és végül egy zsűri választaná ki a legjobbat. A darab szereplőválogatásához is a közönség segítségét kérnék.