Hírek

Szerződést bontott az önkormányzat és az orvosi ügyeletet működtető mentőszolgálat

2019. június 13., 14:21

17 évnyi közös munka ért véget az Országos Mentőszolgálat és az önkormányzat között, amely biztosította Szombathelyen az orvosi ügyelet ellátását. Amennyiben a közgyűlés jövő kedden megszavazza a hiányzó összeget, újból megköthetik a megállapodást, ha nem, akkor a városnak 3 hónapja van megszervezni az új ügyeleti rendszert.

Szerződést bontott az önkormányzat és az orvosi ügyeletet működtető mentőszolgálat

Puskás Tivadar polgármester rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az orvosi ügyelet ügyében a Városházán. Elmondta: a megállapodás még 2002-ben köttetett és lényege, hogy a mentők bázisán, járműveikkel, orvosaikkal, ápolóikkal, valamint irányító rendszerükkel látták el a betegeket munkaidőn kívül, hétköznaponként és hétvégente is. A polgármester kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók béremelése, valamint a járulékos költségek növekedése miatt a korábbi évekhez képest 32 millió forinttal ki kellene bővíteni az egészségügyi szolgáltatás költségvetését a feladatok zavartalan ellátása érdekében. Ennek szellemében a polgármester többször is javasolta a közgyűlésnek a költségvetés módosítását, azonban a jelenlegi ellenzéki többség mindeddig nem szavazta meg.

Puskás Tivadar - polgármester
"A június 18-i közgyűlésre egyébként a költségvetés-módosítást beterjesztettem. A költségvetés-módosításban ez a bizonyos 32 millió forint is szerepel. Én bízom a közgyűlés bölcsességében és bízom abban, hogy ilyen kiszámíthatóan, ilyen jól, ilyen egyértelmű betegcentrikusan működhet továbbra is az orvosi ügyelet."

Amennyiben továbbra sem szavazza meg a közgyűlés az összeget, az önkormányzat veheti át ezt a feladatot.

Az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki a közgyűlésben jelenleg többségben lévő ellenzéki Éljen Szombathely! Egyesület. Ebben azt írják többek között, hogy a frakció felelősen gazdálkodik a város pénzével az egészségügyben is. Az ellátást végző szombathelyi orvosoknak akarnak többletpénzt adni, nem pedig a mentőszolgálat budapesti központjának. Az ország nagyobb részében nem az OMSZ végzi ezt a szolgáltatást - például a szombathelyi kistérségben - hanem más egészségügyi szolgáltató, jóval kevesebb pénzért. Az Éljen Szombathely frakció biztosítja az orvosi ügyelet folyamatos működését, és az ehhez szükséges forrást rendelkezésre bocsájtja. A szolgáltatást az végzi majd, aki a munkát ellátó szombathelyi orvosok részére több pénzt juttat - fogalmaznak közleményükben.