Hírek

Projektnyitót tartottak a volt EPCOS telephelyen

2018. október 17., 15:45

Elkezdődött a fejlesztése annak az iparterületnek, amelyik a Szent László király utcában már évek óta óta üresen állt. A volt EPCOS telephelyen épül egy cserkészház,  de sportközpontnak és kereskedelmi egységeknek is jut hely, sőt, még egy utcát is kialakítanak a régi iparterületen.

Projektnyitót tartottak a volt EPCOS telephelyen

Bontják, illetve átalakítják a régi EPCOS épületrészeit - ezen a telepen egykor több száz ember dolgozott. A telek már 2014 óta a város tulajdona. Most teljesen megújul a mintegy nyolcezer négyzetméteres terület. A „Szombathely Szent László király utcai felhagyott iparterület fejlesztése” elnevezésű kiemelt jelentőségű, európai uniós finanszírozású projektet sajtó nyilvános eseményen mutatták be.

Puskás Tivadar - polgármester
“A volt cserkészház helyett épül egy mostani cserkészház, és az itt lévő épületekben különböző üzletek lesznek, tehát kereskedelmi egységek.Szombathely számára mindenképpen fontos a fejlődés, és ez most közel egy milliárdos fejlesztést jelent.”

A beruházás pénzügyi részleteiről a projektnyitó rendezvényen a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, Molnár Miklós tájékoztatta az esemény résztvevőit.

Molnár Miklós - alpolgármester
“Nagyon komplex beruházás, van benne egy felhagyott iparterületekre vonatkozó ún. barnamezős, Területi Operatív Programos pályázat, ami 750 millió forint körüli támogatási összeget jelent, valamint a sportági szakszövetségek fejlesztési támogatásából közel 200 millió forint.”

Az utóbbi kétharmad része a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesülettől, a többi a Szombathelyi Asztalitenisz Körtől érkezik. Ezt az összeget további száz millió forinttal egészítette ki a város önkormányzata. A beruházás eredményeként létrejön egy ezer négyzetméteres regionális vívóközpont, de egy hasonló jelentőségű mintegy 800 négyzetméteres asztalitenisz csarnok is. További ezer négyzetméteren kereskedelmi, illetve szolgáltató helyiségek kapnak majd helyet - mondta el a tervező, Gáspár Péter, aki egy új útról is beszélt.

“Ez az utca az úgynevezett Cserkész utca, itt belül.”

Ez köti majd össze a Géfin Gyula és a Szent László király utcát. Egykori nevét is visszakapja az - egyébként régi homlokzatával megépülő - cserkészház melletti kis szakasz: az egykori és majdani Cserkész utcában parkolókat is terveznek kialakítani. A beruházás kivitelezése javában zajlik, és a tervek szerint egy év alatt el is készül a komplex, új épületközpont.