Hírek

Pályázati lehetőségek a CLLD programban

2018. december 18., 16:13

Az üzleti, az önkormányzati és a civil szférát is érinti az az új pályázati lehetőség, amelyet a városházán mutattak be. A CLLD keretében több mint félmilliárd forintra lehet majd pályázni. Az első lehetőség januárban nyílik meg az érdeklődők előtt.

Pályázati lehetőségek a CLLD programban

750 millió forintot nyert a CLLD program megvalósításához az önkormányzat által vezetett Savaria Jövőjéért Helyi Akciócsoport, amelynek tagjai között gazdasági, a közszférában és civil szektorban működő tagok vannak.

Kőszegfalviné Pajor Klára - elnök, Szombathelyi Civil Kerekasztal
“Ennek az elszámolása sokkal bonyolultabb lesz, mint a sima önkormányzati pályázatoknak, hasonló rendszerben fog működni, mint a korábbi, 2016-ban a Szent Márton-évvel kapcsolatos pályázatok.”

Nem csak a civil szervezeteknek szól ez a lehetőség: az önkormányzati és az üzleti szférából is bárki pályázhat.

Takátsné Tenki Mária - elnök, Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
“Én azt kívánom, hogy minél több civil szervezet tudjon ezzel a lehetőséggel élni, és az intézményeinkkel, városunkban a gazdasági szervezetekkel, cégekkel közösen vagy önállóan tudjnak olyan programokat létrehozni, amely a közösségfejlesztést szolgálja.”

A pályázat projektfelelőse a Savaria Városfejlesztési Nonprofit Kft. Náluk érdemes tájékozódni a részletekről.

Lazáry Viktor - projektmenedzser
“”CLLD program lényege, hogy a helyi közösségek egy általuk kialakított  stratégia mentén tudják megvalósítani az adott térség fejlődését szolgáló beavatkozásokat. Ebből a meghatározásból én kiemelném azt, hogy a helyi közösségek és egy általuk kialakított stratégia mentén tudnak megvalósítani fejlesztéseket.”

Az első pályázat 2019 januárjában nyílik meg az érdeklődők előtt. Erről az interneten is tájékozódhatnak az érintettek. (feliratban: www.clld-szombathely.hu) Addig azonban - közel két hétig - még várják a véleményeket és kérdéseket a CLLD szombathelyi munkatársai.