Hírek

Öt perc alatt három gólt rúgva fordított a Hali

2019. március 11., 15:17

Kétgólos hátrányból fordítva 3:2 arányban legyőzte az Újpest gárdáját a Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A kiesés elől menekülő szombathelyiek így újra meccset nyertek, de még mindig a tabella végén állnak.

Öt perc alatt három gólt rúgva fordított a Hali

A bajnokság 24. fordulójában a dobogóért hajtó Újpest csapata látogatott a kiesés elől menekülő Haladáshoz. A papírformának megfelelően a fővárosiak kezdtek jobban: a 17. percben Novothny fejesével szerezték meg a vezetést. A 38. percben pedig már kétgólos előnyben voltak, ugyanis Király kapus tehetetlennek bizonyult Novothny közeli lövésével szemben. A 62. percben viszont teljesen váratlanul szépítetettek a hazaiak: a csereként beálló Funsho 11 méterről emelt a hálóba. Nem sokkal később pedig már 2:2 volt az állás, ugyanis a szintén csereként pályára lépő Németh Márió vette be a vendégek kapuját. A szombathelyiek feltámadását Funsho tette teljessé, aki a 67. percben duplázott, és ezzel beállította a 3:2-es végeredményt.

Nebojsa Vignjevics - vezetőedző, Újpest FC
“A második félidőben úgy éreztük, hogy megvan ez a mérkőzés és már nem küzdöttünk. Addig, amíg odafigyeltünk a találkozóra, nem volt probléma. Majd alábbhagyott a küzdés és a játék lendülete is. Az első bekapott gól mindent megváltoztatott. Elveszítettük az önbizalmunkat és ha csak a második játékrészt veszem figyelembe, akkor semmit sem érdemeltünk ezen a meccsen.”

A mérkőzés kulcsfigurája egyértelműen Funsho Bamgboye volt, akit csupán a 60. percben küldött pályára Horváth Ferenc vezetőedző. A 19 esztendős nigériai csatár két góljával óriási szerepet vállalt csapata bravúros győzelmében.  

Horváth Ferenc - vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“Az ő játékában ez mindig benne van. És az is benne van, hogy két 100 százalékos helyzetet kihagy. Ez valószínűleg a kora miatt van. Ha egy kicsit higgadtabb lesz a kapu előtt, akkor sorozatban fognak jönni az ilyen meccsei.”

A Haladás sorozatban aratott két győzelme ellenére is maradt a tabella utolsó helyén. Legközelebb szombaton 17 órakor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, mégpedig az éllovas Ferencváros otthonában.