Hírek

Nyárzáró

2016. augusztus 23., 16:00

Alig egy hét van hátra a vakációból - közel félszáz diák vett búcsút a nyártól a sportligetben egy egész napos programsorozat keretében. A lurkók fociztak, kézműveskedtek, és próbára tehették ügyességüket is.

Nyárzáró

Folyamatosan érkeztek kedden reggel a gyerekek a sportligetbe a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ által szervezett nyárbúcsúztatóra. A regisztrációs asztalnál mintegy ötvenen adták le nevezésüket, majd a fiúk megkezdték a bemelegítést a focibajnokságra. Az eseményen részt vettek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportjával kapcsolatban álló és a gyermekvédelmi szolgálathoz tartozó fiatalok, valamint az oladi családsegítő ifjúsági klub tagjai.

Pfeiffer Tibor - utcai szociális munkatárs, Pálos Károly Szolgálat
"Ennyi szervezetből és ennyi sokrétű gyerek, hátrányos és kevésbé hátrányos helyzetű összemérheti tudását, játékszeretetét, a barátkozás ideje és tényleg a nyárnak a úgy gondolom méltó lezárása lehet."

Benjamin a Bercsényi-iskolába jár. A programról az Új Nemzedék elnevezésű ifjúsági közösségben értesült.

Pesz Benjamin
"Sok magyar focista miatt főleg, most tényleg így, hogy az EB-t is szépen meg tudták oldani, és emiatt lett végülis a foci a kedvenc sportágam a kosár után."

A rövid ismerkedést követően felsorakoztak a csapatok a kezdőkörben, a játékvezetők pedig ismertették a legfontosabb szabályokat.

"Becsúszás nincs, labdára sem, emberre sem lehet értelemszerűen csúszni. Ha valaki becsúszik az egyből 2 perc.

A focibajnokság mellett ügyességi vetélkedőn, valamint kézműves és kreatív műhely-foglalkozásokon is részt vehettek a fiatalok. Az egész napos programkavalkádot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportja 40 ezer forinttal támogatta, a sportközpont és sportiskola pedig ingyen bocsájtotta a szervezők és a gyerekek rendelkezésére a sportligetet. A vetélkedők végén a legügyesebbek értékes kupákkal és érmekkel gazdagodtak.