Hírek

Nagy sikerrel zárult a 12. Savaria Történelmi Karnevál

2011. augusztus 30., 09:08

65 vendéglátós, 195 kézműves, valamint 42 bort, sört pálinát kínáló árus várta a vendégeket az idei rendezvényen. A szombat esti vihar miatt mintegy 15 program maradt el, de még így is mintegy 300 látnivaló közül válogathattak a karneválra látogatók a három napos rendezvény ideje alatt.

Nagy sikerrel zárult a 12. Savaria Történelmi Karnevál

Idén a tavalyinál több, mintegy 20 helyszínen várták különböző programokkal az karneválozókat. A zeneiskola mögötti parkolóban Sörteret alakítottak ki, a nemrég átadott Iseumban pedig interaktív játékokkal várták a gyerekeket.

Németh Szabolcs
"Én voltam bent a múzeumban, meg a pénzhamisítást próbáltuk ki eddig. Meg ott malmoztunk ilyen római malommal."

Idén először gyermekmegőrzőt is kialakítottak. A Bloom Házban egész délután régi játékokkal várták a gyerekeket.

A programsorozat csúcspontja idén is a jelmezes felvonulás volt.

A Történelmi Témaparkban betekinthetett a közönség a tábori élet rejtelmeibe és látványos csatajelenetek zajlottak.

Hagyományosan a Romkertben rendezték meg idén is rabszolgavásárt. A Kelemen Zoltán által kreált humoros jelenetek mosolyt csaltak a nézők arcára.

A Kalandvárosban játékos feladatok, kézműves foglalkozások,
várták a gyerekeket. Kipróbálhatták azt is, hogyan oltják a tüzet a tűzoltók.

A Művészetek Utcájában és az Isis Galériában mintegy 44 művész mutatkozott be az érdeklődőknek. Az Öreg Város Vásárában mintegy 250 árus és vendéglátó kínálta portékáit. Számos új látványelemmel is bővült a karneváli forgatag.

Mérei Tamás kuratóriumi elnök, Svaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány
"Történet egy eljegyzés a diadalív tetején például, ami kifejezetten örömmel tölt el, vagy rengeteg fotó készült az új látványelemeknél. Azt gondolom, mindenki dicsérte a nagyszínpad átkerülését, a LED falakat, aztán kiderült milyen hasznosnak bizonyultak a vészhelyzet esetén."

A karnevál záróestéjén is több ezren sétáltak még a belvárosban. A Fő téren az Artistica Anam Cara formáció tűzes mutaványokkal nyűgözték le a közönséget.

A három napos rendezvény zárásaként a lángvarázslók adták át a város polgármesterének Savaria lángját.

Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválja idén is nagy sikert aratott a látogatók körében.

Mészáros József
"Szerintem nagyszerű volt, az időjárás tegnap közbeszólt, de amúgy szerintem van létjogosultsága minden évben."

Görög Zsófia
"Ez a táncos rész ez nagyon tetszik, csak most álltunk meg egy picit pihenni. Tetszettek az új látványelemek is, feldobta a karneválnak a mivoltát."

Harkai Dániel, Horváth Gábor
"A legjobb az idei karneválon az a bor volt. Minőségi borok. Danikám? A pálinkát hozzáfűzöd? - Ugynez, a pálinka a legjobb. - Meg a sok jó nő, meg a bor, meg a sör!"

A Borok utcájában zsidó táncház zárta az idei Savaria Történelmi Karnevált.