Hírek

Muzsikus tábor

2010. július 02., 17:08

Tizenhatodik éve szervezik meg a régió legjobb fiatal népzenészeinek a velemi nyári tábort. Az egyhetes rendezvényen idén is a Boglya Népzenei Együttes tagjainak szakmai irányítása mellett tanulhat a közel negyven fiatal.

Muzsikus tábor

Zajlik az oktatás a velemi alkotóházban. A fiatalok naponta legalább hat órát gyakorolnak, esténként pedig táncházban mutatják be egymásnak az aznap tanultakat. Csakúgy, mint minden évben, idén is vannak kezdő népzenészek, a legtöbben azonban kisgyerek koruktól fogva tanulják a népzenét.

Csáky Anna
"6 éven keresztül párhuzamosan tanultam klasszikus és népzenét, aztán beiratkoztam a BB népzenei iskolába, és most már 12 éve tanulok Róza néniéknél."

A népzene elismertségét jelzi, hogy három éve a Zeneakadémián is működik népzenei tanszak. Az első évfolyam idén diplomázott, Tóth Luca is a végzősök között van. Ő Pest megyei, mégis évek óta jár a velemi táborba.

Tóth Luca Réka
"Tanítani szeretnék, alapfokú- és középiskolában is. Vannak magántanítványaim is, ez nagyon jó érzés."

A Boglya zenekar tagjai a kezdetektől felügyelik a népzenei tábor magas színvonalú szakmai munkáját. Idén Halmos Béla is ellátogatott Velembe. A résztvevők évek óta működő tematika szerint tanulnak. Földesi János táborvezető azt mondja, itt egy hét alatt többet fejlődnek, mint otthon fél év alatt.

Földesi János - népzenész, Boglya Népzenei Együttes
"Amint lehet hallani, elég nagy a zaj, mindenfelé játszanak, ez nagyon jó érzés a táborvezetőnek. Most sok tehetséges gyerekünk van, ezért gőzerővel tudunk gyakorolni."

Szombathelyen is fejlődik a minőségi népzene oktatás. Jövő szeptembertől a művészeti szakközépiskolában népzenét is tanulhatnak a diákok.