MNB
MNB - 2

Hírek

Megjelent Kövér István A Tanácsköztársaság Vas vármegyében című könyve

2019. december 12., 13:19

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutatta be a szerző és a Magyar Nyugat Kiadó. A hiánypótló kötet levéltári dokumentumok alapján rajzol hiteles képet a proletárdiktatúra működéséről 1919-ben a vasi településeken.

Megjelent Kövér István A Tanácsköztársaság Vas vármegyében című könyve

A “dicsőséges 133 nap “- évtizedekig így említették és az iskolákban így tanították az 1919. március 21-től, a proletárdiktatúra győzelmétől augusztus 1-jéig tartó időszakot, amelynek megítélése azóta sem jutott nyugvópontra. 100 évvel az események után levéltárban fellelhető dokumentumok alapján alkothat képet az olvasó a korszakról, ha kézbe veszi Kövér István könyvét.

Gyurácz Ferenc ügyvezető, Magyar Nyugat Könyvkiadó
Hézagpótló mű a maga nemében, hiszen a rendszerváltás óta nem jelent meg ‘19-ről olyan mű, sem monográfia, sem másfajta összefoglaló, ami a Vas megyei eseményeket hitelesen bemutatta volna, és értelemszerűen a rendszerváltozás előtt sem jelent meg ilyen. 10:18

A szerző ismert ügyvéd és közéleti személyiség, aki évekkel ezelőtt kezdett a Trianon előtti és utáni évek kutatásába. Készülő monumentális munkájának egyik fejezete a Tanácsköztársaság történetéről szóló kötet.

Kövér István szerző
Próbáltam az igazságot kideríteni, nem történész módjára elemeztem vagy magyaráztam az eseményeket, hanem csak a konkrét eredményeket, adatokat hoztam le ebben a könyvben. 01:32

A kötetben nyomon követhető a direktóriumok, forradalmi törvényszékek számos intézkedése, az üzemek, üzletek, mezőgazdasági birtokok, nagyobb magánházak szocializálása, a házkutatások menete, az ingóságok elkobzása. A könyv rögzíti a diktatúra elleni tiltakozó megmozdulásokat és a vörösök kegyetlen megtorlásait. A forrásokból kiderül, hogy Vas megyében is voltak halálos áldozatokat követelő fegyveres összetűzések, és Szombathelyről indult a később Dunántúlra kiterjedő vasutassztrájk. A kötet a diktatúra bukása utáni törvényes elszámoltatás adatait is közli. A szerző teljes korszakot feldolgozó nagymonográfiája a tervek szerint a trianoni béke 100. évfordulójára, 2020. június 4-re jelenik meg.