Hírek

Levéltári Nap

2010. május 04., 13:12

27. alkalommal rendezték meg a Levélltári Napot Szombathelyen. Az ünnepekről esett szó az egész napos konferencián.

Levéltári Nap


1740 óta jegyzik Kőszeg szőlő- és bortermelésének írásos dokumentumait a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Szent György-napján a helyi szőlősgazdák lemetszettek egy-egy hajtást a tőkékről, amit a hegymester vezetésével a Városháza előtt mutattak be és rajzoltak be a könyvbe. Ám mint kiderült: ez az esemény már kétszáz éve ünnep Kőszegen. Összekapcsolja az első termés római-pogány kultuszát egy kőszegi-polgári hagyománnyal, mondta a 27. Levéltári Nap nyitó előadásában Bariska István. Arra ő sem vállalkozott, hogy az ünnep fogalmát meghatározza, de véleménye szerint a ciklikusság jellemző az ünnepekre.

A Levéltári Napon ezúttal az ünnepek álltak az előadások középpontjába. A kutatók ezúttal arra keresték a választ, hogyan is ünnepeltek, hogyan emlékeztek meg egy-egy jeles eseményről elődeink.

A tervek szerint az előadásokat könyvben is megjelentetik majd.