Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Légüres térben a Savaria Szimfonikusok – Az LMP a zenekar megszűnésétől tart

Sajtóközlemény.

A több mint 100 éves gyökerekkel rendelkező, közel 40 éve hivatalos intézményként létező Savaria Szimfonikus Zenekar megszűnéséhez vezethet, ha Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nem veszi át a működtetést. A Lehet Más a Politika Szombathelyi Csoportja kiáll a nagy múltú intézmény mellett.

A Mesebolt Bábszínház mellett a Savaria Szimfonikus Zenekar a másik olyan előadó művészeti intézmény, melyet a Vas Megyei Önkormányzat megtarthatott az államosítás után is. A decemberben elfogadott 2012-es megyei költségvetés tervezetből azonban kiderül, hogy a megye saját hivatalát sem tudja fenntartani: ha csak a hivatalnokok és a megyei képviselők megkapják javadalmukat, akkor is 20-25 milliós hiánnyal számolhatnak.
A fentiek miatt rendkívüli ülésen döntött a szombathelyi közgyűlés a Mesebolt Bábszínház átvételéről, a zenekarral kapcsolatban ugyanakkor konkrét döntés nem született.
Információink szerint a megye már jelezte a szombathelyi városvezetés felé, ha a januári közgyűlésen nem történik meg a Szimfonikus Zenekar átvétele, a nagy múltú intézmény bezárhatja a kapuit.
A Lehet Más a Politika Szombathelyi Csoportja tisztában van azzal, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között a város mozgástere meglehetősen szűkre szabott, ugyanakkor határozott álláspontunk, hogy Szombathely attól lehet élhető város, hogy jól működik az oktatási rendszere, megfelelő a közösségi közlekedés színvonala, tiszták a terei, parkjai és sokszínű, változatos az itt található kulturális élet. Ebben a Savaria Szimfonikus Zenekar kiemelkedő szerepet játszik.

Szombathely, 2012. január 12.
Lehet Más a Politika Szombathelyi Csoportja

2012. január 13.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Bükfürdői Magazin
Zöldhullám
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge