Hírek

Kutatók éjszakája

2010. szeptember 27., 08:25
Országszerte közel 800 programot szerveztek az érdeklődőknek az idén ötödik alkalommal megszervezett Kutatók Éjszakáján. A Savaria Egyetemi Központ legtöbb oktatóhelyiségét is megnyitották a látogatók előtt pénteken este.
Kutatók éjszakája

A legnagyobb sikere idén is a természettudományos kísérleteknek volt az egyetemi központ C épületében. A mikroszkópok elé vagy a csillagvizsgálóba csak hosszas várakozás után lehetett bejutni. Idén is több százan látogattak el az erre az alkalomra megnyitott laboratóriumokba. A természettudományi karon több mint 20 helyszínen zajlottak az események. A biológiai intézetben egyebek között a napraforgó virágát vizsgálták UV-fényben.

A természettudományi karon 19 oktató és 50 hallgató várta az érdeklődők rohamát. Ők harmadik éve vesznek részt a Kutatók Éjszakája programjain.

Dr. Skribanek Anna szervező, Természettudományi kar
"Ez már komoly hagyomány, már híre ment, mindenki hozott magával barátokat, és hát ez az eredménye, hogy nagy a létszám."

A Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar idén először kapcsolódott be a programokba. Összesen 45 oktató és hallgató segített a szervezésben.

Simon Katalin szervező Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar
"A profilunkból adódóan volt nálunk rajzolás, hamarosan kezdődik egy koncert, foglalkoztunk pedagógusokkal, mi lehet a fejükben, itt hátul felmérések zajlanak."

A szombathelyi és a városkörnyéki iskolák szervezett keretek között látogattak az egyetemi központba. Éjszaka a középiskolások voltak többen, kora este inkább kisiskolásokat lehett látni.

A Kutatók Éjszakáján 24 városban kínáltak látványos programokat a kíváncsiak számára. Középiskolákon és egyetemi központokon kívül múzeumok is bekapcsolódtak a rendezvénybe országszerte.