MNB
MNB - 2

Hírek

Közel kétmilliárd hulladékgazdálkodásra

2010. február 19., 18:55
Tavaly júniusban Szombathely vezetésével 130 vasi település hozta létre a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulást. A cél egy olyan rendszer létrehozása volt, amely hosszútávú megoldást jelenthet a térségben élő közel 190 ezer lakos szemetének kezelésére.
Közel kétmilliárd hulladékgazdálkodásra

Sikeresnek ítélte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a társulás pályázatát. Az 575 milliós önrészhez közel 1,3 millárd forint érkezik két lépcsőben a projekt megvalósításához.

Szombathelyen létesítenek egy évi 1400 tonna kapacitású válogatóművet és hat nagyobb településen hulladékudvart alakítanak ki. A társulás egyrészt megoldást kínál a 130 településen keletkező szelektív és szilárd hulladék gyűjtésére, másrészt elvégzi majd a már bezárt lerakók rekultivációját.

Az előkészítési munkálatok 2012. április végéig tartanak, a hulladékhasznosító rendszer várhatóan 2014 közepén kezdheti meg a működést. A lakosság egységesen évi 600 ft hozzájárulást fizet majd az uniós környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő hulladékgyűjtésért.