Hírek

Kitüntetések március 15-e alkalmából

2010. március 16., 15:36
Több szombathelyi közéleti személyiség is kitüntetést vehetett át a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta Feiszt György és dr. Prugberger Emil önkormányzati képviselő. Az államfő a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt katonai tagozata kitüntetést adományozta Hollósi Gábor szombathelyi rendőrkapitánynak.


A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház létrehozásáért, kiemelkedő előadóművészi és rendezői munkásságáért Jordán Tamás színművész. Jordán Tamás hangsúlyozta, köszönet illeti a városvezetést és a közgyűlést, amely egyhangúlag határozott a színház létrehozásáról.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az indoklás szerint nagy szerepe volt a tavaly nyári, Szentgotthárdot és Körmendet sújtó Rába-áradás védekezési munkáinak megszervezésében, melynek eredményeként sikerült megakadályozni az elöntést. Az igazgató elmondta, az elismerés rajta keresztül munkatársainak is szól.

Baross Gábor-díjjal ismerték el Udvardi Sándor munkáját, aki évtizedeken át a közlekedési érdekképviselet területén dolgozott és sokat tett a személytaxi szolgáltatás színvonalának emeléséért. A szakember március 10-én a közlekedési minisztertől vette át a plakettet, és mint mondja, már megtalálta neki a megfelelő helyet otthonában.