Hírek

Kikapcsolási moratórium a közüzemi szolgáltatóknál

2020. november 19., 22:11

A Vasivíznél 10%-kal növekedett a kintlévőségek összege, a járványhelyzet miatt a szokásosnál többen maradtak el a csekkekkel. Év végére a szolgáltatók már tavaly is leállították a kikapcsolásokat. A Nemzeti Közművek Energia Kft. már belejentette, hogy január 8-ig nem korlátozza a lakossági fogyasztókat számlatartozás miatt.

 

Kikapcsolási moratórium a közüzemi szolgáltatóknál

“Családi pótlékot kapok, a gyerekekről GYES-t, szóval ebből szűkösen éldegélünk.”

Két kis szobában élnek nyolcan Horváthék. A családfő elvesztette a munkáját, ő most a 22.8oo forintos aktív korúak ellátását tudja hozzátenni a családi kasszához.Az asszony sem talál munkát.

Horváth Brigitta
“Szóval szeretnék igen, de nincsen. Énnekem egy 4-6 órás munka felelne meg, szóval nincsen, a vírushelyzet miatt sem tudnak felvenni.”

A család most csak azért nincs elmaradva a csekkekkel, mert egy hátrányos helyzetűeknek szóló pályázaton keresztül segítettek nekik.  

“Kifizették hogyan, novemberig a számláimat”

Nem mindenki ilyen szerencsés, pedig az önkormányzat is igyekszik segíteni.

Czeglédy Csaba - elnök, Szociális- és lakásbizottság
“Teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek ismételten a családok. Azzal, hogy az álláskeresési járadék három hónapja nincsen meghosszabbítva, én jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy miből fognak az elkövetkezendő hónapokban a családok megélni. A szombathelyi önkormányzat amivel tud segíteni fog, én azt gondolom, hogy országosan szinte egyedülálló mértékben emeltük meg a szociális támogatások mértékét idén.”

A Szombathelyi Távhőszolgáltatónál egyelőre nem érzik, hogy jelentősen megemelkedett volna a nemfizetők száma, a Vasivíznél mintegy 10%-kal nőtt a kintlévőség a vírushelyzet súlyosbodása óta.

“A korlátozásokat is felfüggesztettük”

Legalábbis tavasszal, most a többi vízszolgáltatóval összehangban egyelőre kivárnak.

Krenner Róbert - vezérigazgató, Vasivíz ZRT.
“Egyeztetünk a társvízművekkel, az ország többi részén figyeljük, hogy ki milyen intézkedést tesz, és ha náluk is bevezetik a moratóriumot, akkor valószínű, hogy nálunk is ez a karácsony előtti időszakban így fog történni.”

A Nemzeti Közművek Energia Zrt viszont a napokban már lépett. November 29. és január 8. között egyetlen lakossági fogyasztónál sem kapcsolják ki az áramot és a gázt.