Hírek

Kamarai utalvány kampány

2021. február 17., 13:59

Kampányt indított a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari és turisztikai szolgáltatók megsegítésére a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet azt kéri a cégektől és a lakosságtól, hogy ha tehetik vegyenek utalványokat a vendégek nélkül maradt éttermektől, szolgáltatóktól, szálláshelyektől. Ezek így azonnal készpénzhez jutnak, az utalványt pedig az újranyitás után egy évig fel lehet használni. Arra is lehetőség van, hogy a megvásárolt utalványokat a kamarának ajándékozza a vevő, amiket a szociális szférában dolgozókhoz juttatnak el.

 

Kamarai utalvány kampány

Kiszállításra rendelt ételt csomagolnak a szakácsok Szombathely egyik belvárosi étteremében. A veszélyhelyzet előtt négyen vagy akár öten is főztek itt egyszerre, a vendégek pedig egymásnak adták a helyet. Most most üresen állnak asztalok.

Ez az étterem is csatlakozott a kamara akciójához. Bárki vásárolhat náluk utalványt, amit az újranyitás után fogyasztásra lehet váltani, esetleg a kamarának lehet ajándékozni. Örültek a lehetőségnek, hiszen a kiszállításos bevételük csupán a töredéke a rendes forgalomnak.

Hódi Imelda - üzletvezető, Cafe Moló
“Mi vállalkozók rögtön  készpénzhez jutunk. Illetve segítjük, és ez a fontosabb szempont, hogy segítjük a szociális szférában dolgozókat, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy elmenjenek egy étterembe.”

Erre szeretne ösztönözi mindenkit a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - mondja a főtitkár. A “(T)együnk együtt egymásért” kampányhoz bármelyik vállalkozás csatlakozhat, ha kell, még az utalványokat is biztosítja a kamara.  

Balogh Károly Zsolt - főtitkár, Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
“Abban a pillanatban, ahogy utalványt veszünk egy vendéglátóhelytől, vagy egy turisztikai szolgáltatótól, szálláshelytől vagy kalandparktól, akik ugye zárva vannak kényszerűen, abban a pillanatban segítettünk. Hiszen közvetlen pénzhez illetve bevételhez juttatjuk azokat, akiknek most már az újraindulása is kétséges. Mi azt szeretnénk, ha duplán segítenénk, hiszen van itt egy olyan szektor, a szociális szférában dolgozók, akikre a járványveszély fokozott terhet ró, és mégis kevesebb figyelem jut rájuk.”

Őket segítik a kamarának ajándékozott utalványokkal. A kuponokat a kamara gyűjti össze és osztja szét a szociális területen dolgozóknak. A mostani kampány márciusban a “Heti egy helyit” akcióval folytatódik, ami a helyi gazdaságot segíti, hiszen a vásárlókat arra ösztönzi, hogy helyi vállalkozónál vásároljanak legalább egy héten egyszer.